A legutóbbi jégkorszakot is túlélhette az az emberféle, amelynek maradványait egy kínai barlangban fedezték fel kutatók. 14 ezer éves combcsonttöredéket 1989-ben találták a kínai Jünnan tartománybeli Malutung-barlangban.

A csontot tartalmazó leletegyüttest azonban csak 2012-ben kezdték tanulmányozni. A PLOS ONE című folyóiratban közölt eredmények szerint a csontdarab a több mint 1,5 millió évvel ezelőtt élt Homo habilis és a korai Homo erectus fajok csontjaihoz hasonlít.

“A combcsonttöredék fiatal kora azt sugallja, hogy a primitív külsejű emberfélék nagyon sokáig fennmaradhattak az evolúciónk során, ugyanakkor óvatosan kell fogalmaznunk, lévén, hogy csak egyetlen leletről van szó” – mondta Csi Hszüeping, a jünnani Kulturális Örökségvédelmi és Régészeti Intézet professzora, a tanulmány társszerzője.

red-deer-cave

A kutatók mostanáig úgy vélték, hogy az egyedüli premodern emberek, amelyek fennmaradtak a mai Európa és Ázsia területén, a mintegy 40 ezer évvel ezelőtt kihalt neandervölgyi és gyenyiszovai emberek voltak. Róluk úgy tartják, hogy nem sokkal amodern ember megjelenése után eltűntek a régióból, ám az új csontlelet azt sugallja, hogy egy másik primitív emberféle jóval tovább fennmaradhatott, egészen akár a legutóbbi jégkorszak végéig. A combcsonttöredék gazdája mindössze 50 kilogrammot nyomhatott, ami igen kevés volt a premodern és a jégkorszaki átlaghoz képest – adta hírül a The Daily Telegraph. Amikor a kutatók 2012-ben először beszámoltak a gímszarvasok népének elnevezett emberfélékről, amelyek az archaikus és a modern ember jellemzőit vegyítve kiugró szemöldökcsonttal és állkapoccsal, valamint széles orral rendelkeztek, a szakemberek egy része szkeptikusan fogadta a felfedezést.

És ezt észlelted már?  Óriási méretű emberszabású lényre bukkantak az antarktiszi jégbe fagyva

afp

Az eredményekkel kapcsolatban vita robbant ki arról, hogy új evolúciós vonalat fedeztek-e fel, vagy sem. “A mostani felfedezés megint azt sugallja, hogy a malutungi csontok legalább egy része egy rejtélyes premodern fajtól származik” – húzták alá közleményükben a kutatók, hangsúlyozva, hogy további vizsgálatokra van szükség ennek megerősítéséhez.