Egy ősi óriásszalamandra kövületére bukkantak brit paleontológusok Portugália déli részén, a szakemberek szerint egy eddig ismeretlen kétéltű faj maradványait fedezték fel a kiszáradt ősi tóban.

“Ez az őshüllő egy szörnyre emlékeztet, amely éppen egy horrorfilmből lépett elő” – mondta Steve Brusatte, az Edinburghi Egyetem paleontológusa. “Az állat olyan nagy volt, mint egy kisebb személyautó, és nagy lapos feje volt több száz hegyes foggal az állkapcsában” – magyarázta.

A megtalálási hely után Metoposaurus algarvensis-nek elnevezett kétéltű hosszúsága elérhette a két métert. A krokodilra hasonlító állat tavakban, folyókban élt, és főként halakkal táplálkozott. Az óriásszalamandra a földtörténeti késő triász kor egyik legnagyobb ragadozója volt több mint 200 millió évvel ezelőtt, amikor a dinoszauruszok még csak elterjedőben voltak a Földön.

És ezt észlelted már?  Bigfoot sétált be a hegyi bringások videójába

img_472x2632015_03_23_20_19_31_114154

A faj a primitív kétéltűek egy szélesebb fajához tartozott, amely 220-230 millió évvel ezelőtt élt a tengerszint feletti alacsony térségekben. Ebből a kétéltű családból származnak a modern kétéltűek, mint a békák és a gőték. Az Ibériai-félszigeten először bukkantak ilyen kétéltű maradványra, ami azt mutatja, hogy a prehistorikus állat a korábban feltételezettnél jóval elterjedtebb volt a Földön.

IMG_0036

Hasonló fosszíliákat eddig leginkább Afrikában, Indiában és Észak-Amerikában találtak. A Portugáliában talált koponya- és állkapocsszerkezet azonban különbözik a korábban feltárt ilyen kövületektől, és ezért a szakemberek feltételezik, hogy az óriásszalamandra egy alfajához tartozik. Remélik, hogy további algarvei ásatásokkal még több kövületet találnak, amelyekből többet tudhatnak meg az ősi állatról.