A kutatók is megdöbbentek, amikor rájöttek, hogy eddig egy 5000 éves ruhadarabot őrizgettek a Petrie múzeumban. Több mint száz éve találtak egy kupac rongyot egy egyiptomi sírban, és majd hetven évig egy raktárban porosodott. 1977-ben jöttek rá, hogy egy ősi ruháról van szó, és csak nemrégiben határozták meg pontosan a lelet korát.

1912-ben, Tarkhanban, a Kairótól 50 kilométerre délre fekvő ősi temetőben végezett ásatásokat W.M. Flinders Petrie. A helyet már korábban kifosztották a sírrablók, így sok érdekeset nem találtak bennük.

Petrie-Excavating-at-Memphis1

W.M. Flinders Petrie korának egyik legismertebb régésze volt.

A feltárás leírásában bukkant fel először a lelet, amit csak egy nagy halom ősi lenanyagnak gondoltak. A koszos rongykupac 65 évig porosodott az egyik múzeum raktárában, majd 1977-ben elküldték Londonba, a Victoria és Albert Múzeumba restaurálásra. Ekkor derült ki, hogy a 17 fajta textildarab között egy ruha is rejtőzik.

És ezt észlelted már?  Alaszkában bukkantak rá a világ legősibb piramisaira

1980-ban ugyan megpróbálták meghatározni a készítés idejét, de az akkor technikák még gyerekcipőben jártak, így nem lehetett a ruha pontos korát megállpítani, csak nagy vonalakban. 

Az ősi ruha anyagán 2015-ben végeztek pontos szénizotópos kormeghatározást az oxfordi egyetemen, ami végül kimutatta, hogy a kora 5.100 és 5.500 év. Ezzel a világ legrégibb még egyben lévő ruhájává lépett elő!

Az ősi, vállán-karján szépen berakott V-nyakú, most blúznak tűnő lenruha valaha földig érő fazonú lehetett. Jómódú tulajdonosa Krisztus előtt 3482 és 3102 között viselte az ősi Egyiptomban. A lelet azért olyan fontos, mert csak kivételes esetben maradnak fent ennyi ideig az ilyen kényes textíliák. Az pedig, hogy nemcsak maga az anyag, hanem egy csaknem ép ruhadarab is túlélte az évezredeket, még kivételesebb.