A világ számos táján felhangzott már a furcsa, megmagyarázhatatlan hanghatás, amit eddig még senki sem tudott beazonosítani. A „zaj” alacsony frekvenciájú, egyesek még a rezgését is érzik, mások pedig beleőrültek. A legtöbben azonban nem hallják. Senki sem tudja, honnan jön, mi okozza, és meddig fog tartani!

A folyamatosan erősödő zúgás, sokakat valamiféle gépezet búgására, zakatolására, nyikorgására emlékeztet. Hatalmas területeken hallható, és beláthatatlan ideig tart, az eredete rejtély. Sokszor csak néhány percig volt hallható, máskor napokon keresztül szólt. Ráadásul általában csak az adott környék lakóinak csak mintegy 2-5%-a hallja, leggyakrabban az 50-70 éves korosztályból! Ez azért fontos, mert ebből kiderül, hogy ők azok, akiknek érzékenyebb a hallásuk és az alacsonyabb frekvenciákat is jól hallják, míg a legtöbb ember szinte észre sem vette a mindent betöltő hátborzongató Hangot.

A fültanúk leginkább egy üresjáratban brummogó dízel-motor hangjához hasonlították. A véget nem érő hang, sokakat az őrületbe kergetett, többen idegösszeroppanást kaptak. A tapasztalatok szerint, aki egyszer már érzékelte a hangot, sehogyan sem tudott tőle megszabadulni, amíg az szólt. Próbálkoztak minden elképzelhető módszerrel, füldugót tettek a fülükbe, hangos zenével próbálták elnyomni, ami némileg enyhítette a hangot, vagy hermetikusan elszigetelt szobába vonultak vissza. Ez utóbbi a lehető legrosszabb választásnak bizonyult, mert zárt térben csak felerősödött az úgynevezett „HUM”, vagyis zümmögés erőssége!


A hang komoly egészségügyi zavarokat is okozott már az érzékelők csoportjából néhányaknak. Állandósuló erős fejfájás, hányinger, általános fáradtságérzet, de előfordultak komoly pszichológiai jellegű problémák is a tünetek között. Ezek közül bizonyíthatóan, nem egy eset végződött elkeseredett öngyilkossággal, csak hogy „szabaduljanak a fejükben lüktető hangoktól”!

Mit élnek át azok, akik hallják a Hangot?

Nehéz a helyükbe képzelnie magát bárkinek, aki még nem élte át. De azért próbáljuk meg. Emberünk egyik reggel felébred, és valami furcsa, mély rezgő hangot hall. Szinte érzi, ahogy vibrál az agyában. Nem tudja mi az. Először a lakást kutatja át, hátha valamelyik elektromos eszköz búg. Megnézi a hűtőt, a kazánt, a kapcsolótáblát, hifitornyot, tévét. Ezután a szomszédokra gyanakszik, majd a környező házakra, szupermarketek szellőző berendezéseire, gyárakra, mobiltornyokra…  Egyre jobban idegesíti a zaj, de még mindig nem tudja, honnan jöhet.

the-hum_5berita

Ismerősei, barátai, családtagjai, akik nem hallják azt, amit ő, kezdenek eltávolodni tőle. Bolondnak, vagy betegnek gondolják és kerülik a társaságát. Ezután, mivel közel, s távol nem találta meg a forrást, tudományos elméleteket kezd gyártani. Eszébe jut a rádióhullám, mikrohullám, hadi kísérletek, mobiltelefon sugárzása, napkitörés. Kutatni kezd a könyvtárakban, újságokban és az interneten, de ezek sem viszik közelebb a megoldáshoz. A Hang még mindig hallatszik.

“Olyan, mint valamiféle kínzás, már-már sikoltani akarsz tőle.”

Mit tehet emberünk, tűri, próbál tudomást sem venni róla. Akinek sikerül, együtt tud élni vele, akinek nem, az lassan becsavarodik. Amennyiben pedig emberi kapcsolatai teljesen tönkre mennek, és furcsa viselkedésének köszönhetően elveszíti a munkáját is, könnyen az öngyilkosság küszöbére sodródhat.

“Éjjelente a legrosszabb. Nehéz elaludni, mert folyamatosan ezt a lüktető hangot hallod a háttérben… csak dobálod magad, forgolódsz, és egyre jobban felzaklat.”

Az első eseteket az 1960-as években jelentették a hatóságoknál, az Egyesült Királyság egyik városából, Bristolból. Több száz ember elkezdett egyik napról a másikra, nyugtalanító búgó hangokat hallani. Innen ered a neve is Bristol-hum, vagy Taos-hum egy hasonló problémákkal küzdő Új-Mexikói város neve után. (Erre majd később még visszatérünk!)

Bristol kikötője

Akik képesek voltak észlelni a titokzatos hangot, hamarosan létrehoztak egy közösséget, és együtt találgatták a jelenség okát. Végül felkérték a Chelsea Kollégium Fizikai Tanszékének szakértőit, hogy derítsék fel a rejtély forrását. Azonban csalódottságukra a tanszék szakemberei a kiterjedt kutatások és mérések ellenére sem tudtak kézzelfogható eredményt felmutatni. Annyi azonban kiderült, hogy a zaj 36 hertzen ketyeg. Ugyan próbáltak egy alumínium sisakszerűséget kifejleszteni, ami kiszűri a hangot, ami végül több, kevesebb sikerrel működött. A furcsa hangok továbbra is rendszeresen felcsendültek a környéken, főleg hajnalban és hétvégén voltak hallhatóak, amikor a városi háttérzaj alább hagyott.

És ezt észlelted már?  Meztelen földönkívüli támadt a gyanútlan kocogóra

Az 1970-es évekre a bejelentések szinte mindennapossá váltak Anglia szerte. Két országos napilap, a News of the World, és a Sunday Mirror is feltette a kérdést az olvasónak: Ön hallja a Búgást? A felhívásra mintegy kétezren jelentkeztek.

A hatóságok, csak hogy elkerüljék a tömeghisztériát, különféle magyarázatokkal álltak elő. Először a megnövekedett járműforgalom által keltett rezgésekre, majd a nap 24 órájában üzemelő gyárakra próbálták fogni a dolgot. Persze ezt senki sem hitte el. Főleg azután, hogy a világ más tájairól is befutottak érdekes beszámolók hasonló hangokról.

1988-ra már a brit kormány is foglalkozni kezdett a problémával, és felkérte a Salford Egyetemet, hogy gyűjtse össze a panaszokat. 1992-ben a Környezetvédelmi Minisztérium 50 000 fontot áldozott arra, hogy egy kutatóintézet kiderítsék a búgás okát. A kutatás végül két évig tartott. A kutatócsoport vezetőjének J. W. Sargent-et választották, aki mint később kiderült, rendkívül konzervatív módon állt hozzá az alternatív jelenségekhez. Végül ez rá is nyomta a bélyegét az egész projektre. Sargent a jelentésében teljesen szkeptikus következtetéseket vont le. Szerinte a HUM valójában nem létezik, negyven esetből csak hat olyat találtak, ahol kizárhatóak voltak a pszichológiai és könnyedén azonosítható környezeti hatások. A kutatásukat ráadásul csak a bristoli jelenségre összpontosították, és nem vették figyelembe, hogy idő közben már több közeli városból és a világ számos helyéről, így például a Amerikából is érkeztek hasonló hírek.

És ezt észlelted már?  Teleportsugarat videóztak Svédország felett

bf4ac04e6f8fdd90fda7a38020d4bd2b-1

Az Amerikai Egyesült Államokban 1970-es években dokumentálták először a jelenséget. Egy csoport táborozó jelentette, hogy Colorado állam hegyei közt hallották a furcsa zajt, három éjszakán is, egymás után. Éjfél után kezdődött, és minden alkalommal hajnalig tartott. A tanúk szerint nem volt olyan hangos, hogy ne tudtak volna például beszélgetni egymással. Úgy hangzott, mintha egy hatalmas elektromos motor zúgott volna valahol a távolban. Állításuk szerint, ha a fülüket a földre tapasztották, akkor jobban volt hallható, ezért azt gondolták, hogy valahonnan a föld mélyéből jöhet.

A legismertebb amerikai esetek viszont az új-mexikói Taos városából származnak. A városka lakói egész életüket ebben a megmagyarázhatatlan búgásban kénytelenek leélni. 1991 tavaszától a helyiek tömegesen kezdték el jelezni a hatóságoknak, hogy idegesítő és beazonosíthatatlan hangokat hallanak. Ők is dízelmotor hangjához hasonlították a szinte soha meg nem szűnő, hullámzó erősségű zajt. Az évek múlásával a taosiak bármelyike vagy egy tucat egészségügyi problémáját fel tudta sorolni, amiért az állandó háttérmorajlással okolta. Stressz, fáradtság, fejfájás, fülzúgás, spontán orrvérzés, álmatlanság, rossz közérzet, és nem egy esetben pszichés zavarok voltak a panaszok.

5923791_ml

A dolog odáig fajult, hogy 1993-ban még egy petíciót is benyújtottak az Amerikai Kongresszusnak, tudományos vizsgálatot követelve. Ennek hatására két kutatócsoport is érkezett a városba, a Los Alamos-i Nemzeti Kutatóintézettől, és az Amerikai Légierő Laboratóriumától is. Az aktahegyek egyre csak növekedtek. A szakemberek képtelenek voltak beazonosítani a hangok forrását. Itt is csak annyit derítettek ki, hogy a Taos-hum frekvenciája 32 és 80 hertz között változik.

Amikor a világ másik felén, 2004-ben, Németországban nyújtott be petíciót az ottani észlelők csoportja, ők nem voltak ilyen szerencsések. A kormány elutasította a megkeresést, és azt javasolta az érzékeny fülű állampolgárainak, hogy sürgősen kérjenek orvosi segítséget…

Persze Taos lakóinak számos magyarázata van a dologra, és könnyen lehet, hogy a sok közül az egyik az igazi: A legtöbben a titokban végzett nukleáris kísérletekre gyanakodnak, mások az Amerikai Tengerészet közeli rádiótornyában látják a probléma forrását. De akad önjelölt geológus is, aki a hegyek vulkanikus morajlásával magyarázza a hangokat, illetve mások ufókkal, időkapuval, titkos emberkísérletekkel, pszichológiai-, vagy hang alapú fegyverkísérlettel és egyéb elképesztő elmélettel rukkolt elő.

És ezt észlelted már?  Földönkívülit kapott puskavégre egy kolumbiai farmer

worldwide-hum-map

Mi okozhatja világszerte a rejtélyes hangokat?

A témával foglalkozó kutatók a rendelkezésre álló számos esetleírás, hang-, és videofelvétel alapján arra jutottak, hogy a jelenség igenis létezik, bármennyire is tömeghisztériának akarják beállítani ezt a hivatalos szervek. Mindennek ellenére azonban még mindig sötétben tapogatóznak a titokzatos hangok eredetét illetően. Számos elméletet állítottak fel, némelyik elég hihető, mások pedig eléggé vadak. De lássuk mik is ezek:

  • Ipari tevékenység. Első hangzásra hihetőnek tűnik, de sok esetben olyan helyen is észlelték a jelenséget, ahol nem voltak a közelben ipari komplexumok.
  • Elektromos hálózat, trafóház, wifi. Itt is a távoli helyek jelentik a problémát, bár létezik olyan, hogy wifi allergia, ahol az elektromágnesen mezőkre érzékeny emberek hasonló kínokat élnek át, mint a huzamosabb ideig Hum-ot hallgatók. De ez egy másik cikk témája lesz.
  • Idegen lények jeleket sugároznak a Földre, amit az erre érzékeny emberek zúgásként érzékelnek. Ez persze ellenőrizhetetlen állítás.
  • Alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzás. Az észlelő személyek pont arra a hangsávra érzékenyek. Ezért nem hallja mindenki. Ha az állítás igaz, az eredete még így sem ismert.
  • Amikor az agy, hangok hiányában is hangot érzékel. Egyfajta érzékcsalódás. Ezzel csak az a baj, hogy a Hangot hallók jó részének tökéletes a hallása és soha nem tapasztalt tinnitust.
  • Szeizmikus tevékenység, mikrorezgések, földrengés. Elképzelhető, de eddig ezt sem sikerült igazolnia senkinek.
  • HAARP. Az egyik legelterjedtebb összeesküvés elmélet. Egy arra alkalmas sugárzóállomással akarják egyes nagyhatalmak befolyásolni az emberek gondolkodását. Természetesen ezt sem tudta senki bebizonyítani.
  • Az egyik legújabb elmélet szerint a gravitációs hullámok, amelyeknek létezését nemrég be is bizonyították, gerjesztik az egész Földön észlelhető rejtélyes hanghullámokat. Ezt azonban egyelőre még nem vizsgálta senki.

Az elmúlt 60 évben, mióta a jelenség ismert, az őrjítő Hang elleni védekezésnek egyetlen módja vált csak be: a szenvedő alanyoknak fehér zaj-gépeket kell használniuk. A statikus hangok ugyanis elnyomják az idegesítő hanghullámokat.

A rejtély azonban azóta sem oldódott meg. Az interneten pedig egyre csak gyűlnek a titokzatos Hangot bemutató videók, és mindenki csak találgat. Talán egyszer fény derül az igazságra…