Manapság, a szuper digitális kamerákhoz és fejlett csillagásztávcsövekhez, szinte bárki hozzáférhet. Így például gyerekjéték megfigyelni a Hold felszínét olyan nagyításban, amiről pár évtizede még csak álmodoztak az ufóvadászok és az amatőr csillagászok. A NASA pedig azt mondott amit akart arról, hogy mi található égi kísérőnk felszínén…

Napjainkban viszont százával tapadnak a kíváncsi tekintetek ilyen, vagy olyan optikán keresztül a Holdra, sokszor meglepően jó minőségű felvételeket készítve. Ráadásul néhány alkalommal olyasmit is lecsevégre kaptak, aminek elvileg nem kellene ott lennie.

A korábbi Holdraszállások alkalmával, az űrhajósok által készített, de állítólag eltitkolt fotókon különféle ősinek tűnő épületek, sőt, egyenesen egész rombadőlt városok voltak láthatóak. A felvételek persze túl homályosak, mint ahogyan az ilyen esetekben jellemző. Természetesen ezekről később kiderült, hogy hamisítványok, hiszen a Hold kölül keringő űrszondákkal nem is olyan régen alaposan feltérképezték a korábbi landolási zónák környékét, számos felvételt készítve. Ezeken persze nyoma sem volt a nagy csinnadrattával világgá kürtölt rejtélyes építményeknek.

Ezek mellett állítólag 2007-óta szivárogtat ki információkat és fotókat, filmfelvételeket a titkos Apollo 20 küldetés anyagiból, egy nyugdíjas NASA alkalmazott. Ezeken aztán minden van, amit csak el lehet képzelni. Gigantikus lezuhant űrhajók, elhagyatott városok, sőt még hibernált földönkívüliek is. De ez egymásik cikk témája lesz.

Amatőr csillagászok nem is olyan régen kiszúrtak néhány gyanúsan szabályos alakzatot a Holdon, egy “egyszerű” 8 hüvelykes csillagász távcsővel. Péládul John Lenard Walson készített néhány olyan felvételt, ami a kétkedés magvait ülteti el az emberben, a lakatlan Holddal kapcsolatban. Képein szinte tisztán kivehetőek a túl szabályos, mesterségesnek tűnő alakzatok. Persze az emberi fantázia ilyen esetekben azért igencsak beindul, és sokszor olyasmit is belelát egyes formákba, amelyek a valóságban nincsenek ott. De talán, ha megnézed a felvételt, neked is szemet szúrnak a gyanús formák…

És ezt észlelted már?  Újabb álcázott UFO-észlelés a nemzetközi űrállomásnál

A Hold felszínén gyanúsan rendezett formák, és alakzatok láthatóak…

Lehet, hogy csak a fény-árnyék furcsa játéka, de ha mégsem, akkor bizony van ott valami igazán furcsa, amiről érdemes lehet tudni… Talán nem véletlenül igyekeztek 2013-ban a kínaiak annyira a Holdra… Az alábbi felvétel állítólag a 2010-ben indított kínai űrszonda, a Chang’e-2 készítette: