Többször körbejárta már az internetet a vérző, zombifa legendája, amit ha megvágnak, csorog belőle a vér. Miféle átok vagy horrortörténet húzódik a háttérben? Utánanéztünk a dolognak!

A középkorban csodaszámba ment volna egy-egy ilyen eset. Templomot emeltek volna a fa közelében és zarándokhellyé nyilvánították volna. Vagy éppen ellenkezőleg sátáni erők sűrű emlegetése közepette égették volna porrá a vért könnyező fát és sóval szórták volna fel a helyét. Manapság is előkerül néha egy-egy videó az interneten a horrorisztikus fáról, amikor is mindenki alaposan meglepődik és vad elméleteket kezd gyártani.

Természetesen szó sincs semmilyen misztikus dologról. A Pterocarpus angolensis nevű őshonos afrikai tikfafajta a történetek főhőse, amelynek, ha megsérül a kérge, sűrű, vérvörös nedvet bocsát ki, ami elősegíti a sérült rész a gyógyulását. Kivágásakor pedig egyenesen dől belőle a „véres” lé…

És ezt észlelted már?  Rejtélyes lángoló keresztet videóztak Oroszország egén!

A vörös nedvet a helyiek hagyományosan festéknek használják, de a vérhez való hasonlatossága miatt a legtöbben úgy vélik, gyógyít számos betegséget is.

Faanyaga az asztalosok kedvence, mert száradáskor nem hasadozik, illetve jól tűri a nedvességet, így a csónakok, hajók kedvelt alapanyaga. De  fürdődézsát és mosdót is készítenek belőle.

A vérző fa igen kedvelt és drága alapanyag, így a kitermelése egyre gyorsabb ütemben zajlik. Akár veszélyeztetett növénnyé válhat hamarosan.

Ez a fajta fa főleg Dél-Afrikában él, de Ázsia egyes vidékein is lehet találkozni hasonlóval, ahogyan ezt az alábbi, kínai videó is bizonyítja:

Emellett azonban  számos másik fafajta is létezik, amelynek vörös nedve van, ilyen, vagy olyan okokból. De bármely fa „vérezhet”, ha például vasoxidban gazdag talajból szívja fel a nedvességet.