Óriási fekete kockával takart ki a NASA valamit a SOHO napfigyelő műhold egyik felvételén. Talán olyasmi bukkant fel ismét a Nap közelében, amiről nem szeretnék, hogy mások is tudomást szerezzenek? Vagy tényleg a Nap körül kering egy gigászi kocka alakú űrállomás?

Ez már nem az első eset, hogy a SOHO műhold érdekes felvételeket továbbított a Föld felé. Közvetítését bárki megnézheti az interneten a NASA által üzemeltetett weboldalon, (ide kattintva) sőt, még a korábbi képeket is visszakeresheti évekre visszamenőleg. Az ufóvadászok ezt folyamatosan ki is használják, így ha a NASA szakemberei átsiklanak valami érdekesség felett, mint ahogyan azt meg is teszik, ők egyből észre veszik.

nmap kocka 2a

A napokban egy olyan fotó  érkezett a műholdról, amin egy hatalmas, bolygó méretű, fekete négyzet virít a Nap mellet. Lehetetlen nem észre venni. Vajon ennyire rossz állapotban van a műhold, hogy ekkora pixelhibát vét?

És ezt észlelted már?  UFO térváltás fotóztak Colorado felett

Az ufológusok ebben a kérdésben több táborra szakadtak. Szerintük aligha képhiba. Inkább arról lehet szó, hogy az űrkutatási hivatal cenzúrázta a felvételt, mert olyasmit ábrázol, amit nekünk nem kéne látnunk. Ez az elmélet azonban igen gyenge lábakon áll, mert ennek ma már vannak finomultabb módszere is, például pixelretus, még az sem veszi észre, hogy belenyúltak a fotóba, aki évek óta ezzel foglalkozik.

nap kocka 3a

Mások szerint viszont nincs szó semmiféle cenzúráról. Az a fekete kocka tényleg ott van, ahogy a kép mutatja! Véleményük szerint egy hatalmas űrállomásról van szó, amit idegen lények állítotttak pályára. A feladata, hogy begyűjtse a Nap energiáját, és a ritka nehézfémeket, amit a csillag kilök magából. Ezeket később az idegenek a hajóik meghajtásához használják fel. Ráadásul nem ez az egyetlen rejélyes objektum, ami a NAP körül kering…!

És ezt észlelted már?  Idegen anyahajó, vagy a titkos földi űrflotta hajója kering a Föld körül?

Sokan megmosolyogták ezt az elméletet, hiszen ha ott van egy ilyen hatalmas objektum, akkor arról több felvételnek is lennie kéne. Igen keveset tudunk a földönkívükiek technológiájáról, de azt biztosan, hogy olyan álcázó berendezést használnak, ami szinte láthatatlanná képes tenni a járműveiket. Miért ne használnák ezt a gigászi űrállomásukon is. Ráadásul elképzelhetetlen mennyiségű energia áll ennek működtetéshez a rendelkezésükre.

UFO sighting of cube in sun, soho, nasa july 2011, real borg aliens vessel, star trek

Az ufóvadászok észrevették, hogy nem működik mindig, vagy tökéletesen az álcázó berendezés, ugyanis a rejtélyes kockáról nem ez az egyetlen felvétel. Több korábbi képen is feltűnt már. Nem csak fekete négyzetként láthatjuk, de néha más szögből is, ahol tényleg kockának tűnik. Szóval biztosan nem pixelhiba, vagy cenzúra eredménye… Évek óta felbukkan, és már eddig is számos felvétel van a kockáról, ami alátámasztja a létezését. Elég csak rákeresni az interneten…

És ezt észlelted már?  Csillagászok szerint egy rejtélyes új bolygó kering a Neptunuszon túl

Természetesen ezek csak a nagy fantáziával megáldott ufóhívők elméletei. Talán egyszerűbb magyarázata is van a rejtélyes fekete kockának, például az adatátvitel során sérült a jel, vagy már a felvételkor adatvesztés történt, így az adott helyen a kép fekete maradt… A NASA persze nevetségesnek tartja az óriási kocka alakú földönkívüli bázisokról szóló, tudománytalan feltételezéseket. Szerintük csak unatkozó tinédzserek gyártanak ilyen és ehhez hasonló szenzációhajhász képeket…