A Törökországban éveken keresztül visszatérő repülő csészealjról annyi videó készült, ami még egyetlen ilyen szerkezetről sem. Ráadásul némelyik felvételen egyenesen beláthatunk a pilótafülkébe is, ahol egy földönkívüli lény ücsörög az irányítópult mögött…

A videókat egy Yalcin Yalman nevű éjjeliőr vette fel éveken keresztül Kumburgaz város egyik szállodájának teraszáról. Állítása szerint a különös jármű, általában a tenger felett lebegett, így kitűnő rálátása volt ahhoz, hogy levideózza.

turkeybestufo

Az UFO szinte napi rendszerességgel jelent meg, hónapokon keresztül 2008 és 2009 között. Összesen majdnem két és fél órányi felvétel készült róla. A videókat rengetegen vizsgálták, elemezték, de senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy manipulálták volna azokat.

A törökországi UFO-videók a szakértők szerint az eddig készült leghitelesebb és legjobban tanulmányozható felvételek a földönkívüliek repülő járműveiről.

Nemzetközi UFO kutató Haktan Akdogan azt mondta: “Ebben a videofelvételben az a csodálatos, hogy egyértelműen látszik, az UFO tényleg fizikai tárgy, fémszerkezete van, és más apró részletek is jól kivehetőek rajta…”

És ezt észlelted már?  Semmi különös, csak néhány UFO az arizonai Phoenix felett

torok pilota ufo

A részletes elemzéskor, képkockánként, és szinte pixelenként is átvizsgálták a felvételeket. Kiderült, remek belátás nyílik néhol a repülő csészealj pilótafülkéjébe, ahol egy földönkívüli lény tevékenykedik…

 

Többször is világosan kivehető az idegen lény alakja az irányítópulot mögött, illetve néhol még különös arca is látszik…

UFO DATA magazin szerkesztője Russell Callaghan mondta: “Ez a törökországi videofelvétel, ha hiteles, komoly kihívást jelent a tudomány számára. Őszintén mondom, hogy ez a felvétel valóban egyedülálló.”
A-521a

A videózó biztonsági őr, azóta szintén fanatikus ufóvadász lett. Kamera nélkül szinte ki sem mozdul otthonról, de még ott is folyton a nyakában lóg… hátha kelleni fog…