Kirándulás közben fedezett fel a nyugdíjas atomfizikus, Bill Shipp egy új dinoszaurusz fajt, mely a Judith nevet kapta.

Nagyjából egy évtizede történt, hogy Bill Shipp, a nyugdíjas atomfizikus Montana állam hegyeit járva megbotlott valamiben és miután visszanézett, nem hitt a szemének. Egy csont hegye kandikált ki a földből és mivel Shipp amúgy amatőr régész is volt, így szépen türelmesen kiásta a csontot a földből. Ma pedig végre hivatalosan is bejelentették, hogy a közel egy évtizedes vizsgálatok és kutatások alapján kijelenthető, hogy egy teljesen új dinoszaurusz fajt találtak.

judith3

A Spiclypeus shipporum nevet kapott faj leginkább a Triceratopsokra hasonlított. Súlya nagyjából 4 tonna, magassága pedig 4 és 5 méter között lehetett. „A Spiclypeusnak két tülke volt és nyakfodorján hegyes nyársak sorakoztak. Az különbözteti meg a többi szarvas dinoszaurusztól, köztük a triceraptopsoktól, hogy szeme fölötti szarvai oldalra ágaznak és a csontos nyársak elrendeződése is egyedülálló” – áll Jordan Mallon, a Kanadai Természetmúzeum paleontológusának nyilatkozatában. – írja az sg.hu.

És ezt észlelted már?  Ez most komoly? Valaki elhagyta a cipőjét a Marson

899318_web1_dino-head-026

A faj egyébként Észak-Amerikában élt nagyjából 76 millió évvel ezelőtt és a lelőhelyen végül a koponyacsont felét, a lábait, a gerincét és a medencecsont bizonyos részeit is. „A Spiclypeus shipporum tiszteleg a Shipp család előtt, hiszen a leletet végül a saját földjükön fedezte fel Bill Shipp” – tette hozzá Mallon. „Nagyon kicsi volt az esélye annak, hogy az első, úgynevezett fosszil-vadászatomon rögtön egy új fajba botlok bele, szó szerint” – nyilatkozta Shipp.

„Tudósként nagyon örülök, hogy a Kanadai Természetmúzeum felismerte a lelet értékét és mostantól a múzeumban mindenki szabadon kutathatja a csontokat.”

Forrás: sg.hu