Elképesztő fotót posztolt közösségi oldalán korábban, a lezuhan egyiptomi gép egyik légikísérője, mintha előre megérezte volna vesztét, de inkább elviccelte a dolgot!

Az előérzet nagyon ellentmondásos dolog. Gyakran vitatkoznak róla a paranormális dolgok kedvelői és a szkeptikusok. Vannak, akik egyenesen meg vannak rémülve tőle, hiszen olyan dolgokat sejtenek meg előre, amiken, még ha akarnak, sem tudnak változtatni, és ez rettenetes lelki kínokat okozhat. Sokan pedig állítják, hogy az előre megsejtett események nincsenek kőbe vésve, ha okosan használjuk ezt a különleges képességet, akár megváltoztathatjuk a dolgok folyását, és elkerülhetőek a tragédiák…

Air-stewardess-Samar-Ezzeldin

Az EgyptAir MS804-es Párizsból Kairóba tartó járatának utaskísérője, a 27 éves Samar Ezz Eldin alighanem szintén megérezhette az életét fenyegető jövőbeni katasztrófát, és ha nem is tudatosan, de erről még egy vicces posztot is kitett a közösségi oldalára. A gép végül a Földközi-tengerbe csapódott, az 56 utas és a tíz fős személyzet meghalt.

És ezt észlelted már?  Egy csillagász szerint a Hold nem létezik! Amit látunk, csak egy hologram!

Samar-Ezzeldin

Szakemberek szerint a fél világ rendelkezik azzel a különös képességgel, hogy előre megsejtik a jövőbeni dolgokat, de nagyon sokan nincsenek tisztában vele. Akik viszont felismerik, és ügyesen kezelik, akár a saját javukra is fordíthatják a még meg nem történt dolgokról szerzett információkat.

Sokan inkább figyelmeztetésnek értelmezik az ilyen balsejtelmeket. Például, valami elvonja az ember figyelmét, mielőtt lelépne a járdáról. Megáll egy pillanatra és pont akkor száguld el egy autó az orra előt, ami ha lelépett volna, minden bizonnyal elgázolja… az interneten rengeteg ilyen videóval találkozhatunk.

Legtöbben azonban figyelmen kívül hagyják a megérzéseinket, így nem is tudatosul bennük, hogy előre látták a dolgot, és csak valami homályos érzés bújkál bennük, mintha ez már megtörtént volna egyszer. Ilyenkor mondják, hogy Dejà Vu élményük volt.

A szakértők szerint az a fajta képesség, hogy megérezzük előre a fenyegető veszélyt az evolúció során alakult ki az emberben.

A legtöbben csak belemagyarázásnak vélik azt, hogy előre megérezte a balesetet az utaskísérő. Szerintük a közösségi oldalára tényleg csak viccből posztolta ki azt a fotót, amin halála után napokig csámcsogott a világsajtó.

És ezt észlelted már?  Különös lény megkövesedett tetemét hozták fel az orosz gyémántbányából

Minden, repülőgépen szolgálatot teljesítő dolgozó életében folyamatosan jelen van egy esetleges légibaleset veszélye, így talán nem csoda, hogy a légikísérőben is felmerült.