Szinte a világ minden szegletéből érkeznek ufóészlelések, kivéve Kelet-Európát. Most végre itt is felbukkant valami különlegesség az égen. Sőt, egy egész flottányi furcsa objektumot videóztak le.

Fehéroroszország fővárosában, Minszkben egy autós még az autópályán is félreállt, hogy felvehesse azt a különös jelenetet, ami éppen az égen zajlott. Számos fénylő repülő tárgy volt látható a távolban. Az autós mobilján a maximumra állította a zoomot, hogy jobban látszódjanak.

Az azonosítatlan repülő tárgyak mintha formációban haladtak volna ismeretlen céljuk felé…

europa

Ráadásul a jelenetet nem csak ő, de a város távolabbi pontján egy másik szemtanú is felvette, teljesen más szögből. Így ez biztosan nem hamisítvány! Ezen világosan látszik, hogy az UFO-flotta egyes tagjai egyszerűen felszívódnak, míg mások éppen megjelennek az égen. A minszki ufók leginkább egy ragyogó fénygömbhöz hasonlítanak, ami az egyik leggyakoribb ufóforma, melyet világszerte észlelnek.

És ezt észlelted már?  Azzal vádolják a NASA-t, hogy törli az idegen építményeket a Holdról készült fotóiról

Ufológusok szerint csak azért látszanak fénygömbnek, mert igen távol vannak, és erős fényük elnyomja a repülő szerkezetek valódi körvonalát. Nevezhetnénk ezt egyfajta álcázásnak is, bár ahhoz túlságosan is látványos.

Hogy hová tartott az ufókonvoj, az nem derült ki. A szemtanúk elől egy idő múlva eltűntek a távolban…

Önjelölt szakemberek azonban ismét megpróbálják lelombozni a lelkes ufóhívőket az interneten, szerintük ugyanis egy helikopter kötelékről lehet szó, ami a nagy távolság, és az optikai zoom miatt csak fénylő gömböknek látszódnak a felvételen. Persze mindent meg lehet magyarázni…