Egy nő, aki éveken keresztül próbált teherbe esni, végül mégis megfogant. Állítása szerint azonban nem hagyományos partnertől… Idegen lények rabolták el, és csináltak vele valamit… Valami durvát!

A gyorsétteremben dolgozó, 36 éves Loretta Wolfe-nak sokáig nem sikerült összehoznia egy kisbabát a partnerével, hiába próbálkoztak bármivel. Már lassan elfogadta, hogy a meddő nők táborát fogja gyarapítani, és legfeljebb akkor lesz gyereke, ha örökbe fogad egyet. Azonban az élete teljesen más fordulatot vett, de nem úgy, ahogyan azt gondolta volna.

UFO-lifting-car.jpg

2015. július 25-e estéjén éppen Detroit felé autózott, már nem járt messze a várostól. Egy néptelen útszakaszon haladt, amikor a kocsi motorja váratlanul leállt. Még pont félre tudott állni. Ekkor hirtelen egy lila fénysugár vetült a kocsijára felülről.

Először azt hittem, hogy egy rendőrségi helikopter az, és éppen keresnek valakit… Láttam már ilyet!

De nem hallotta a rotorok zaját, amit kissé furcsállott is. Itt megszakadt a film… A következő, amire emlékezett, hogy egy csoport, emberszerű, űrruhát viselő alak veszi körül, de valahogy mások voltak, mint a valódi emberek… Furcsa, érzelemmentes arckifejezésük volt, és kifejezéstelen tekintetük. Valamiféle orvosi vizsgálóra hasonlító szobában, egy műtőasztalszerű dolgon feküdt. Moccanni sem bírt, csak a szemeit tudta forgatni.

És ezt észlelted már?  Kis híján egy földönkívüli karjaiba sétált videózás közben a halálra rémült biztonsági őr

alienpregancy

Az idegenek mindenféle vizsgálatoknak vetették alá, összevissza szurkálták különféle tűkkel, és egyfajta érzékszervi stimulálást is végeztek rajta, ami leírhatatlan fájdalmakkal járt. A különböző színű ragyogó fények, a fájdalom és a zaj annyira intenzív volt, hogy már-már vallásos érzés lett úrrá rajta.

„Egyszerre volt fájdalmas és lenyűgöző, ennek ellenére ez volt életem legborzasztóbb élménye!”

Végül egy jókora fecskendővel a hasába szúrtak, és befecskendeztek valamit. Ez annyira fájdalmas volt, hogy a nő elveszítette az eszméletét.

„Amikor magamhoz tértem, a kocsim mellett feküdtem a földön. Négy óra esett ki az életemből…”

A nőt még a detroiti rendőrség is keresni kezdte, amikor nem ért haza időben, és a telefonhívásokra sem reagált.

Néhány héttel később, egy orvosi vizsgálaton a kezelőorvosa meglepő dolgot közölt vele: a terhességi tesztje pozitív! De a várva várt hír valahogy nem okozott örömet a számára. Eszébe jutott, hogy mit tettek vele a földönkívüliek, amikor elrabolták, és nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy egy idegen lényt ültettek a méhébe.

És ezt észlelted már?  Az idegenek felfigyeltek a lézerrel töketlenkedő UFO-vadászra és...

alienpregnancy2

Annak ellenére, hogy a rendőrség bizonyítékokat gyűjtött, és nyomozott a nő elrablása ügyében, a férje mégis úgy döntött, hogy elhagyja. Szerinte ugyanis szó sincs semmiféle földönkívüli elrablásról, az asszony egész egyszerűen valaki más ágyában volt akkor. És szeretőjétől fogant meg!

Loretta azonban ragaszkodott a meséjéhez! Ehhez azonban átfogó vizsgálatokat és speciális DNS-tesztet kellene végezni a már megszületett kisbabán. Ehhez a nő egyelőre még nem járult hozzá. A korábbi ultrahangos és a normál terhességi vizsgálatok szerint azonban a baba egészséges, és nem tűnt földönkívülinek… A nő a szülés óta, gyanús módon, teljesen eltűnt a nyilvánosság elől…