Miután 1991-ben megszüntették a Szovjet Állambiztonsági Bizottságot (KGB), a titkos archívumokat szinte pillanatok alatt széthordták. Bár a legtöbb aktát átmentették az utódszervezetbe, a lazuló szigor miatt szinte bármit meg lehetett szerezni jó pénzért…

Volt, aki saját aktáját szerette volna eltüntetni, volt, aki máséra volt kíváncsi, hogy a markában tarthassa, de olyan is akadt, akinek speciális igényei voltak. A legtöbb érdekes dosszié azonban volt KGB-s ügynökök kezébe jutott, aki bespájzoltak a későbbi „nehéz” időkre. Ezeket aztán apránként pénzzé tették…

Így került például számos titkosított UFO-akta és filmtekercs brit és amerikai kézbe pár ezer dollárért cserébe… 

Az egykori szuperhatalom területén bizonyíthatóan legalább húsz repülő csészealj járt szerencsétlenül, de a legnagyobb ismertségnek az uráli Szverdlovszkban 1968-ban történt UFO-katasztrófa örvend.

És ezt észlelted már?  Túl közel repült a rejtélyes Black Knight az űrállomáshoz, levideózták!

A KGB titkos archívumából származó filmtekercset egy brit forgatócsoport szerezte meg és dokumentumfilmet is készített az esetről.

A Volga partján, Moszkvától 850 kilométerre elhelyezkedő szaratovi légibázis a szóbeszédek szerint régóta végez kutatásokat az idegen repülő szerkezetekkel kapcsolatban. Az orosz főváros közelében fekvő Mitiscsi ipari komplexumában pedig állítólag a lezuhant csészealjakon talált földönkívüli tetemeket őrzi a hadsereg.

RussiaCrashAutopsy1.jpg

A szóban forgó felvételen minden bizonnyal az egyik ilyen lény ép teste látható… egy másik szinte darabokra szakadt a balesetben. Ezt kamerák előtt fel is boncolták…

És ez csak az egyik jól dokumentált eset. Vajon hol lehet a többi húsz dosszié? Milliárdos gyűjtők széfjében, az amerikai titkosszolgálatnál, vagy még mindig az KGB utódszervezetének archívumában porosodnak?