Annak ellenére, hogy már a Földhöz hasonló exobolygókra vadászunk a több fényévnyi távolságban lévő csillagok körül, a saját házunk táját szinte alig ismerjük. Ismét kiderült valami érdekes…

Gondoljunk csak az idén januárban beharangozott titokzatos “Kilencedik bolygóra”, amit soha senki sem látott, de a gravitációs anomáliák alapján léteznie kell.

Most pedig a csillagászok a Pan-STARRS égboltfelmérési program keretében felfedezték, hogy a Naprendszerünk határvidékén, a Neptunusz pályáján túl egy különös égitest kering. A szakemberek Nikunak keresztelték, ami kínaiul annyit tesz, hogy Lázadó.

Az elnevezés nem véletlen, hiszen míg a Naprendszer égitestjeinek nagy része azonos pályasíkban kering a központi csillagunk körül, addig a Niku 110 fokos pályasíkjával kilóg a sorból. Ráadásul a legtöbb égitest mozgásával ellentétes irányba halad. – írja a Science Alert weboldal.

És ezt észlelted már?  Ismeretlen repülő tárgy okozta a SpaceX rakéta felrobbanását

Persze korábban is találtak már ellentétes keringésű objektumokat abban az övezetben, de azok pályasíkja stimmelt. A kutatók szerint egyértelmű, hogy valami nagyon nincs rendben az újonnan felfedezett objektummal.

A Niku 160 ezerszer halványabb a Neptunusznál, ami arra enged következtetni, hogy mindössze 200 kilométer átmérőjű égitest lehet, írják a New Scientist magazinban.

“Ez azt sugallja, hogy sokkal több minden folyik a külső Naprendszerben, mint amivel mi tisztában vagyunk,”

– mondta Matthew Holman asztrofizikus, a Nikut felfedező csapat tagja.

Az űrbéli égitest furcsa viselkedésére egyelőre nem tudtak elfogadható magyarázatot adni, csak feltételezéseik vannak.

A szakértők szerint valaminek a gravitációs ereje befolyásolhatja a mozgását. Talán az év elején felfedezett titokzatos Kilencedik, vagy más néven X bolygóé, amely tízszer nehezebb a Földnél, és tömegvonzásával zavarja a külső Naprendszer üstököseiknek és kisbolygóinak mozgását.

És ezt észlelted már?  Rejtélyes mikrohullámú energiával manipulálják az időjárást az Antarktiszról

De az is elképzelhető, hogy korábban egy másik űrbéli objektummal ütközhetett, és az térítette le eredeti pályájáról. A kutatást egyelőre nem publikálták szaklapban, az előzetes tanulmány itt olvasható.

Mindenesetre már ideje lenne, hogy valaki távcső végre kapja vagy a Nikut, vagy a rejtélyes Kilencedik bolygót.