A Földön eddig már 32 olyan fejlett birodalom létezett, amelyek idővel letűntek vagy akár teljesen eltűntek. Mi lehetünk a következők…

A NASA egyik legújabb tanulmánya arról árulkodik, hogy pontosan azokat a hibákat követjük el mi is, mint az elődeink. Ez annyit jelent, hogy valószínűleg a mostani nyugati világ is úgy fog eltűnni a Föld felszínéről, ahogyan korábban több másik fejlett birodalom is. Példaként elég, ha megnézzük a 18. század Franciaországát, Mezopotámiát vagy a Szovjetuniót.

mezopotamia

Az általános hiba a tanulmány szerint, hogy az országok, birodalmak a jóléti intézkedések helyett háborúkra költötték a legtöbb pénzt. Miközben egy bizonyos réteg nagyon jól élt, addig a népesség nagy része szegénységbe volt taszítva, ami a legtöbb esetben polgárháborúhoz vezetett. A NASA szerint az emberiség nem tanult a hibáiból, így ugyanebbe a hibába fogunk esni hamarosan, de ekkor már nem egy ország vagy birodalom indul hanyatlásnak, hanem az egész nyugati társadalom.

És ezt észlelted már?  A tudósok figyelmeztetnek: 100 év múlva kihalhat az emberiség!

apocalypse1

Az amerikai intézet úgy véli, csak abban az esetben lehetne elkerülhető az összeomlás, ha villámgyors politikai változások következnének be. A ma élő emberek legnagyobb problémája a fedezet nélküli költekezés, a nyersanyagok kifosztása és az adósságok.

A NASA hangsúlyozza, hogy nem világvégére kell készülni, egyszerűen csak egy újrakezdésről van szó.

Forrás: ripost.hu