Észak-Amerika legnagyobb, gejzírektől és geotermikus jelenségeiről híres nemzeti parkja felett különös repülő tárgyakat rögzített az éjjel-nappal nézhető webkamera… Ráadásul nem ez az első eset…

A Yellowstone Nemzeti Park híres gejzíreiről és geotermikus jelenségeiről. A turisták kedvenc kirándulóhelye, főleg, ha olyasmit akarnak látni, amit másutt nem. Még élő webkamerákat is szereltek fel, hogy még véletlenül se maradjon le senki, ha netán valami különleges természeti jelenség történne. Arra azonban senki sem számított, hogy olyasmit is rögzít majd, amitől tényleg eláll a szavuk. Vagyis egyvalaki azért mégis, hiszen éppen ezért figyeli éjjel-nappal a kamera közvetítését.

Jeanette Foresta évek óta nyomon követi a kamera felvételeit. Így nem is csoda, hogy ő vette észre elsőként azokat a különös objektumokat, amelyek a nemzeti park gejzírei által kilövellt gőzfelhők felett, az égen vonultak keresztül. Akárhogy is nézzük, ezek bizony nem madarak, nem repülők, és még csak nem is drónok voltak.

És ezt észlelted már?  Paranormál: Szellemet látott egy éjszakás biztonsági őr, és a kamera is felvette

Az azonosítatlan repülő objektumok egymás után húztak el a Yellowstone felett. Egyes ufókutatók véleménye szerint, az alakjuk alapján ezek az úgynevezett TR-3B típusú ufók, vagy egyes elméletek szerint földi eredetű, de idegen tecnikákon alapuló szuperképességű lopakodó gépek, azokból is a nagyobb fajta. A felvételek alapján a méretük legalább 100 méter volt.

scan-9-merge

Az ufóvadász hölgy egyébként azért figyeli fanatikusan a gejzírektől hemzsegő nemzeti park kameráit, mert korábban szintén ő volt, aki hasonló objektumokat észlelt ugyanott…

Mit keresnek az idegenek?

Felmerül a kérdés, hogy miért éppen a Yellowstone hatalmas, szinte lakatlan, vulkanikus tevékenységtől fortyogó területe felett tünedeznek fel a földönkívüli járművek. A kérdésben benne van a válasz is. A nemzeti park 8980 négyzetkilométer kiterjedésű, hőforrásoktól hemzsegő, viszonylag ritkán lakott, hatalmas terület. Ráadásul itt található egy szunnyadó szupervulkán, ami ha egyszer kitör, globális katasztrófát okozhat. Hatalmas energiák szunnyadnak itt a föld mélyén, az pedig ufológus körökben köztudott, hogy az ilyen helyek energiafelvevő pontoknak számítanak a földönkívüli járművek számára. Egyes vélemények szerint az sem kizárt, hogy egy bázist is létrehoztak a környéken, az ingyen energia kinyerése céljából.

És ezt észlelted már?  Földönkívüli lény sétált az utcán fényes nappal Chilében!

szupervulkan

A világ számos pontján észleltek már szokatlan ufó tevékenységet kitörő vulkánok közelében, földrengés sújtotta környékeken, vagy szokatlanul nagy viharok alkalmával… Ezek mind potenciális energiagócok, amelyeket meg lehet csapolni…

Egy előnye azért mégis van, hogy ott települtek meg az idegenk. Ha kitörni készül a szupervulkán, ők lesznek az elsők, akik menekülőre fogják a dolgot, az pedig igen látványos jelenség lesz…