Egy több mint 1075 éves balkáni páncélfenyő (Pinus heldreichii) a jelenleg ismert legöregebb élő fa Európában – állapították meg svéd, német és amerikai kutatók.

„Egészen elképesztő, hogy ez a hatalmas, komplex és lenyűgöző organizmus ilyen hosszú ideig megmaradt egy ilyen ellenséges környezetben, ahol már több mint háromezer éve megvetette a lábát az emberi civilizáció” – mondta Paul J. Krusic svéd dendrokronológus, a görögországi famatuzsálemet felfedező expedíció vezetője.

A svéd kutatók, a Mainzi Egyetemen és az Arizonai Egyetemen dolgozó kollégáikkal együtt a görög mitológiából ismert Adoniszról nevezték el az Európa legöregebb élő fájának címével kitüntetett balkáni páncélfenyőt. A szakemberek szerint az Adonisznak is otthont adó észak-görög Píndosz-hegység egyik magasan fekvő erdejében több mint egytucatnyi ezeréves fa él – számolt be honlapján a Stockholmi Egyetem.

És ezt észlelted már?  Szenzációs felfedezés: hatalmas méretű titkos kamrát találtak a gízai nagy piramisban

„Évekkel ezelőtt olvastam egy írást erről a nagyon érdekes görögországi erdőről. A kutatásunk során megpróbálunk minél távolabb visszatekinteni a múltba a hajdani éghajlati viszonyok feltérképezése érdekében, amihez nagy szükségünk van ilyen idős korú élő fákra. Ahhoz, hogy meghatározzuk a fa korát, mintát kell vennünk belőle. A kimetszett egyméteres mintán 1075 évgyűrűt számoltunk össze” – magyarázta a szakember.

A kutatók reményei szerint az Adoniszhoz hasonló, valamint az elmúlt évszázadokban elpusztult, de a talajon megőrződött fák évgyűrűinek éves változásai hasznos információkkal fognak szolgálni a több ezer évvel ezelőtti éghajlati és környezeti viszonyokról.

A matuzsálemi fákat a Stockholmi Egyetem, az Academy of Athens és a TEMES S.A. szervezet együttműködésével megvalósuló tudományos expedíciók keretében fedezték fel.