Nem az első eset, hogy a SOHO Lasco C2 napfigyelő műhold képein különös objektumokat észlelnek. Az egyik sasszemű amatőr kutatónak az is feltűnt, hogy ugyanazon a helyen túl gyakran jelenik meg ugyanaz az furcsa alakzat. Ez már nem lehet a műhold kamerájának hibája, de véletlen sem…

2016 szeptember 11-én bukkant fel az egyik felvételen az a különös, szikraszerű forma, amit első pillantásra mindenki egy csillag felvillanásának gondolna. Azonban ugyanez a forma már feltűnt néhány korábbi képen is, például 2015 szeptember 9-én, 2012-ben áprilisban és májusban, korábban pedig 2011 októberében is lefotóza az űrszonda. Vagyis nem lehet sem az űrszonda hibás adatátvitelére, a kamera hibájára, vagy fénytörésre fogni a dolgot, ahogy azt a NASA már több alkalommal megpróbálta.

És ezt észlelted már?  Kiadták az utolsó figyelmeztetést: A földönkívüliek inváziója 2017 decemberében kezdődik!

Az UFO-kutatók úgy gondolják, hogy a Nap közelében létezhetnek olyan zónák, ahol féreglyukak találhatóak. Ezeket használják a csillagközi utazáshoz a földönkívüli űrhajók. Egyes elméletek szerint az sem biztos, hogy temészetes eredetűek, inkább mesterségesen, a Nap energiáját felhasználva tartják nyitva ezeket az átjárókat.

fereglyuk-napiufo

A gigantikus anyahajó, amely számos alkalommal felbukkant már a Nap körül, a csillagunk energiáját szipkázza el, és plántálja a féreglyukat gerjesztő berendezésekbe. Egy ilyen féregjárat fenntartása iszonyatos mennyiségú energiát emészthet fel, ezért is nyitották meg a Nap közelében, hiszen az korlátlan energiát képes szolgáltatni.

Néhány nemrégiben készült felvételen pedig még olyan momentumokat is észleltek a megfigyelők, amelyek arra utalnak, hogy a földönkívüliek űrcsatát is vívtak már a féreglyukak birtoklásáért! Úgy fest, nem is olyan üres és unalmas a világűr, mint ahogyan azt a tudósok leírása alapján gondolhatnánk…