A korábban a rejtélyes katonai támaszponton dolgozó férfit már számtalanszor próbálta szóra bírni egyik ismerőse, de az sosem mondott semmit a titoktartásra hivatkozva. Egy nap azonban többet ivott a kelleténél, és megoldódott a nyelve…

Ha valakit kicsit is érdekelnek a földönkívüliek, vagy az ufók, akkor biztosan olvasott már a rejtélyes nevadai 51-es körzetről, ahol egy szigorúan titkos katonai légi bázis található. Aki még nem hallott róla, annak legyen most annyi elég, hogy számos elmélet szerint itt tárolják és vizsgálják évtizedek óta az Egyesült Államok területén lezuhant, állítólagos földönkívüli járműveket. Azokról az idegen lényekről nem is beszélve, akiket élve fogtak el…

magas-gonosz-idegen-08f480597b

Több szakember szerint az elmúlt évtizedek zseniális technikai újításait is ennek köszönhetjük, de senki sem érti, hogy miért ez a fene nagy titkolózás.

És ezt észlelted már?  Helikopterrel cserkészték be a föld felett portyázó repülő csészealjat

Mindenesetre a körzetet szinte hermetikusan lezárták a hívatlan látogatók elől, akiket radarral, szeizmikus mozgásérzékelővel, és sok más fejlett hadászatban is használatos biztonsági eszközzel kapnak el, melőtt túl közel jutnának a titokzatos hangárokhoz…

14247unilad-imageoptim-area51

A videóban szereplő férfi elmondja, hogy egyik ismerőse sokáig az 51-es körzet alkalmazottja volt. Régóta ismerik egymást, de ez idő alatt még harapófogóval sem sikerült kihúznia belőle semmiféle információt. Egy nap azonban alaposan felöntöttek a garatra, majd hirtelen áramszünet lett. Ahogy az éjszakai eget bámulták a nyugalmazott katona szinte magától kezdett beszélni…

„Látod az Orion-övet? Ott van két egymással párhuzamos, nagyon fényes csillag. Mellettük, a közelben egy sokkal halványabb, kisebb csillag. Na, ott élnek a gonosz idegenek.”

A férfi eleinte nem akarta elhinni, amit az öreg mondott neki, talán mert már túl sokat ivott, de a másik tovább folytatta:

És ezt észlelted már?  Lopakodó UFO-t videózott egy utas a repülő ablakából

A jó idegenek a másik két csillag körül élnek. A jók alapvetően szürkék és alacsonyak, ahogyan a kis szürkék ábrázolásából is ismerjük őket. A gonosz szándékú idegen faj pedig magas, barnás bőrű, és rettentő büdösek.”

signs-alien

A kíváncsi férfi feje egyből kitisztult, és egymás után tette fel a kérdéseket, amelyek mindíg is izgatták a fantáziáját. Megkérdezte, hogy mi módon képesek olyan messziről eljönni ide a Földre.

„Az ufók elektromossággal működnek, amit az űrből termelnek ki.” – mondta 51-es körzet volt alkalmazotta.

Még elmesélte, hogy az idegen gépei a szabad energia elvén, pusztán az űrből képesek előállítani energiát. Egy különleges meghajtást használnak, amivel sokkal gyorsabban képesek eljutni bárhová az univerzumban. A hajtómű egyfajta féregjáratot képes előállítani az űrhajó előtt, ami két egymástól független térpontot köt össze.

És ezt észlelted már?  Ugráló fényanomáliát videóztak Oroszország felett

mib

Ezután a beszédes katona észbe kapott, és a lelkére kötötte, hogy senkinek sem beszéljen arról, amit itt hallott, mert nem csak hogy bajba fog kerülni, de lehet, hogy el is tűntetik a meggondolatlan kotyogásáért…

Persze a másodkézből hallott történetek mindíg kissé hihetetlenek, pláne, ha belegondolunk, miért is mesélte a fültanú a sztorit, ha tudta, hogy nagy bajba fogja ezzel sodorni az ismerősét… Talán nem is kedvelte annyira? Talán csak kitalálta az egészet?

Az igazságot csak ő maga tudja. De aligha lesz majd meglepve, ha egy nap sötét öltönyös, napszemüveges fickók rúgják rá az ajtót és kérdőre vonják…