Az 51-es körzet létezését az amerikai hatóságok hivatalosan csak 2013-ban ismerték el. Az ufóvadászok addig is görcsösen ragaszkodtak különböző magyarázatokhoz, hogy mi is található valójában a nevadai sivatag közepén. Az egyik legelképesztőbb teória szerint a rejtélyes bázison valójában a földönkívüliek technológiáját tesztelik idegen életformák közreműködésével, ezért történik a környéken annyi megmagyarázhatatlan eset.

Bárhogy is legyen, a Google Maps-ról összegyűjtött képösszeállításból egyértelműen kiderül, hogy az említett terület elképesztő változáson ment keresztül 1984-óta!

area51-1984-e1481018582713

1984

Nem elég, hogy területe szinte megkétszereződött, 1990-re új kifutópályákat is építettek, 2007-ben pedig a környező települések is egyre népesebbek és kiépültebbek lettek.

area51-1990-e1481018644888

1990

Ebben persze nem kis része van az UFO-turizmusnak, ami igencsak fellendült az utóbbi évtizedekben. Mindne évben több ezren látogatnak el a környékre annak reményében, hogy lencsevégre kapnak valami izgalmasat, vagy egyszerűen csak a helyi UFO-fesztiválra érkeznek…

area51-2007-e1481018716392

2007

Az idén készült fotóra pillantva szembetűnő eginkább a változás. Jól látszik, hogy a rejtélyes körzet infrastruktúrája jelentős fejlődésen ment keresztül, ami az önkéntes szakértők szerint nem véletlen. Ráadásul a körzet biztonsági zónját is több száz hektárnyi területtel megnövelték, hogy a kívncsiskodók még véletlenül se láthassanak semmi olyasmit, ami nem tartozik rájuk. Ennek ellenére mégis elképesztő fotók és videók kerülnek fel folyamatosan az internetre a környéken észlelt furcsaságokról…

És ezt észlelted már?  Földönkívüli katasztrófaturisták figyelték az olasz földrengéseket

Az élénk fantáziájúak szerint egyértelmű, hogy a nevadai sivatag találgatásokra okot adó területén titkos kísérleteket folytatnak a földönkívüliek, míg a szkeptikusok csak nevetnek a hajmeresztő elméleten.

area51-2016-e1481018598916

2016

Hogy mi lehet az igazság, azt sajnos csak a beavatottak ismerik, no meg néhány korábbi alkalmazott, akik a súlyos teherrel a hátukon mentek nyugdíjba… persze van az úgy, hogy nekik is megered a nyelvük a helyi kocsmában…

Többet akarsz tudni? Az 51-es körzetről itt olvashatsz további érdekes cikekket!