Ha már egy atomfizikus is olyasmit állít, ami szembe megy az elfogadott tudományos nézetekkel, akkor ott valami igen érdekes dolog lehet a háttérben. Vagy megőrült az illető, vagy valami olyasmit fedezett fel, ami a világegyetemről alkotott képünket drámai mértékben fogja megváltoztatni!

Az optikával, atomfizikával és energiával foglalkozó Thunder Energies Corporation kutatásait vezető, a Harvardon tanult olasz-amerikai atomfizikus Dr. Ruggero Santilli, azt állítja, hogy a Föld légkörében élő “láthatatlan entitásokat” fedezett fel.

Dr. Santilli, az American Journal of Modern Physics folyóiratban megjelent cikkéből kiderül, hogy legalább kétféle Láthatatlan Földi Entitást észleltek. Az egyik sötét, vagyis a digitális kamerával készített felvételen fényes háttéren jelentkező sötét alakként észlelhető, a másik pedig világos, ami ennek éppen az ellenkezője.

És ezt észlelted már?  Menekülnek a földönkívüliek: egy újabb rejtélyes repülő tárgy hagyta el a Földet!

Mégis hogyan derült ki a dolog, ha nem látjuk őket? Egyszerű: Santilli egy saját magáról elnevezett teleszkóppal tette a felfedezést, amit kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy bizonyítékokat találjanak az antianyag galaxisok, az antianyag kozmikus sugárzás és az antianyag aszteroidák létezésére.

Dr. Santilli egyelőre még függőben lévő szabadalma konkáv lencséket használ, amelyek szerinte képesek szabad szemmel nem látható életformák megfigyelésére.

„Ez egy izgalmas felfedezés. Még nem tudjuk, hogy mik ezek a szabad szemmel vagy hagyományos teleszkóppal nem látható entitások, de a Santilli teleszkópra felszerelt kamerákkal jól láthatók.”

legkori-entitasok-2

A modern digitális kamerák már egyébként is különféle szűrőkkel vannak felszerelve, amelyek olyan fénytartományokban is képesek rögzíteni a látványt, amelyeket a mi szemünk nem érzékel. A Santili teleszkóppal viszont többszörösére növekszik a kamerák érzékenysége.

A felfedezést két meg nem nevezett amerikai asztronómus egymástól függetlenül is megerősítette.

A professzor szerint ráadásul ezek a lények folyamatosan kémkednek utánunk, figyelnek minket.

És ezt észlelted már?  Szexuálisan is zaklatják a földönkívüliek az elrabolt embereket!

„Arra a kérdésre, hogy mik ezek az entitások, a kormánynak kell megadni a választ, mert akármik is legyenek, úgy tűnik, jogtalan megfigyelést végeznek bizonyos érzékeny polgári, ipari és katonai létesítményeknél.”

dr-coprp-451704

A legtöbb  kutató nem veszi komolyan Dr. Santilli munkáját, a professzor viszont úgy gondolja, hogy kritikusai összeesküdtek az általa képviselt „új tudomány” ellen, mivel az ellenkezik az eddigi elképzeléseikkel, többek között Einstein relativitás elméletével is.

Forrás: ufosightingshotspot, felfedes.huexpress.co.uk