Úgy tűnik nem bírnak magukkal a földönkívűliek. Pedig minden alkalommal, amikor megközelítik a nemzetközi űrállomást, felvételek készülnek róluk, és azokon csámcsog a fél világ.

A legfrissebb, 2017 április 19-én készült felvételen az látható, amint egy félig áttetsző tárgy hirtelen megjelenik az űrállomás mellettés úgy tűnik, mintha egyre közeledne. Majd kezd elmosódni…

Scott C Waring, a hírhedt összeesküvés-elméletgyáros, aki az éjjel nappal az ufók után nyomoz, megosztotta a felvételt a weboldalán, és így ír: „Észrevettem egy UFO-t, ami közelebb és közelebb szállt az űrállomáshoz. Ahogy előbukkan a semmiből, majd halványodni kezd, arra utal, hogy álcázást használt…”

Szerinte a henger alakú tárgy egészen biztosan földönkívüli űrjármű lehetett, amelyet álcázó technikával próbáltak láthatatlanná tenni, de a fénytörés miatt ez nem teljesen sikerült. Korábbi elméletei szerint az emberi szem számára valóban láthatatlanok az ilyen álcázott járművek, de a kamerák lencséin keresztül viszont megfigyelhetőek.

És ezt észlelted már?  Különös régészeti leletek miatt kellene átírni a történelmet

A komolyabb szakemberek vitatják, hogy bármiféle UFO járt volna az űrállomás közelében, hiszen azt a műszerek azonnal jelezték volna. Szerintük inkább egyszerű „lens flare”, optikai csillogás lehetett a kamera lencséin. Természetesen a NASA is ezen az állásponton van, de a földönkívüli hívők körében ez nem aratott sikert. Ők abban hisznek, hogy az űrhivatal folyamatosan eltitkolja előlük az igazságot.

Forrás: The Sun