Már régen tudjuk, hogy Peru a történelem előtti idők rejtélyeinek valóságos kincsesbányája. Gondoljunk csak a Nazca-vonalakra, Machu Picchu romjaira, Cuzco falaira, az icai kövekre, és még sorolhatnánk. Újabban a paracasi nyújtott koponyák DNS-vizsgálata és az utóbbi időben előkerült titokzatos háromujjú múmiák irányították a figyelmet a Dél-amerikai országra.

Jaime Maussan mexikó oknyomozó újságíró, aki főleg az ufók és az idegenek utáni nyomozásai által lett közismert, hívta fel a Gaia tévé stábjának figyelmét arra a különleges múmiára, amit a perui Nazca egyik barlangjában találtak. A filmesek érdekesnek találták a leletet és egy független tudósokból és kutatókból álló csapattal elindultak, hogy alaposabban megvizsgálják. A csapat tagjai Dr. Konsztantin Korotkov, a Szentpétervári Egyetem professzora, Dr. José de Jesús Zalce Benítez, a Mexikói Országos Orvostudományi Intézet törvényszéki szakértője, és Dr. Natalia Zaloznaja, az MIBS Orvosi Intézet képelemző vezetője.

Az előzetes vizsgálatok után kiderült, hogy a test 168 cm magas volt és arányai hasonlítanak az emberére. A különbség azonban kétséget sem hagy afelől, hogy nem teljesen ember volt az illetől. Kezein és lábain ugyanis 3-3 elképesztően hosszú ujj található, koponyája hosszúkás, a füle és az orra hiányoznak, ezek helyén csak lyukak láthatóak. Dr. Korotkov szerint ezek a tulajdonságok nem deformitások, és a személy egy másik, eddig ismeretlen humanoid fajhoz tartozott.

És ezt észlelted már?  Meglepő sziklarajzokra bukkantak Machu Picchuban!

gaia 002

A kutatók már első pillantásra látták, hogy egészen egyedülálló lelettel van dolguk. Vagyis ez nem teljesen igaz, hiszen pár hónappal ezelőtt egy hasonló háromujjú mumifikált kéz, és kissebb mumifikált testek kerültek elő ugyanerről a környékről. Erről itt olvashatsz!

[quads id=3]


paracas koponyak

A nyújtott koponya nem ismeretlen a perui leletek közt, hiszen a régészek 1928-ban több száz elképesztően megnyújtott koponyát találtak Paracas környékén. Néhány ilyen koponya körülbelül 3000 éves. Különös, hogy több ezer évvel ezelőtt világszerte elterjedt a koponyatorzítás szokása, és Ázsiától kezdve Európán át, szinte mindehol rábukkantak a nyomaira a sírokban. Érdekesség, hogy Magyarországon is találtak ilyen hosszúkás koponyát, amely a mai napig megtekinthető a Nemzeti múzeumban.

magyar koponya

Egyes elméletek szerint a korai emberek az isteneknek gondolt földönkívüliekre próbáltak hasonlítani, amikor elkezdték gyerekeik koponyáját satuba fogva, kötéllel körbetekerve, fadarabokkal kitámasztva megnyújtani… A paracas-koponyákon azonban nem találták mesterséges torzítás nyomát. A koponyák eredete régóta vitatott kérdés, a nemrégiben elvégzett DNS-vizsgálat európai és közel-keleti eredetre utal, vagyis biztosan létezett egy nyújtott fejű népcsoport, amely bejárta a világott…

És ezt észlelted már?  Az őrültnek hitt UFO-vadász közzé tette a földönkívüliekről készült fotóját

nazca mumia 06

A nazcai múmiát valamiféle fehér anyag borítja, ami a találgatásokkal ellentétben nem rejtélyes anyag, hanem gipsz, amivel az archeológusok vonták be szállítás előtt, nehogy szétessen. Alatta igen jó állapotban maradt meg a test és a belső szervek is. A kutatók mintákat vettek belőle és radiokarbonos kormeghatározást végeztek rajtuk. Az eredmények azt mutatják, hogy a test időszámításunk szerint 245 és 410 közé datálható. A DNS-viszgálat még folyamatban van.

gaia 006

Melissa Tittl, a Gaia tévé Eredeti Tartalom igazgatója a videóban elmondja, hogy a CT vizsgálatok további elemzését szintén most végzik. A kezdeti DNS elemzésből azonban már most kiderült, hogy a rendkívüli jellegzetsségekkel rendelkező humanoid nőnemű volt.

gaia 001

M. K. Jesse, a Coloradói Kórház Egyetemének Vázizomrendszer Radiológusa szerint nem valószínű, hogy bárki megbabrálta volna a koponyát vagy a kezeket, hogy egyedivé tegye a megjelenését. Vagyis nem ügyes hamisítványról van szó.

És ezt észlelted már?  Ufó kényszerleszállás: a kanadai hadsereg rátette a kezét a roncsokra

A múmia lelőhelye közelében a kutatók további érdekességekre bukkantak. Számos úgynevezett petroglifákat (sziklába vésett ábrázolásokat) találtak a környék szikláin, amelyeken ugyancsak három ujjú figurák láthatóak. Dr. Korotkov rámutatott arra, hogy a dél-amerikai ikonográfiában sok más példa található a három ujjú alakokra.

gaia 007

Vajon tényleg az ősi idegenek egy példányát, vagy leszármazottját találták meg? Hová tűntek? Kihaltak, beolvadtak az emberek közé, vagy távoztak oda, ahonnan jöttek? A Gaia tévé folyamatosan frissíti videóit a legújabb eredményekkel. Reméljük hamarosan további érdekességekkel fognak szolgálni…

Frisstítés: A legújabb feljeményekről itt olvashatsz: http://napiufo.hu/2017/07/23/hatalmas-botrany-tort-ki-peruban-a-foldonkivuli-mumiak-miatt/