Mint ahogyan korábban írtunk róla, a közelmúltban hatalmas csinnadrattával jelentette be egy független kutatókból álló csoport, hogy három ujjú földönkívüli múmiára bukkantak a perui Nazca-fensík egyik barlangjában. Azóta még négy további test is előkerült hasonló testi adottságokkal… A perui hivatalnokok azonnal rárepültek a témára és csalást emlegetnek. Könnyen lehet, hogy börtön lesz a vége a történetnek…

Több perui tudós, régész és hivatalnok is felháborodottan azt követeli a perui földönkívüli múmiákként bemutatott testekkel kapcsolatban, hogy végezzenek hivatalos vizsgálatot az ügyben, mivel szerintük egy bonyolult csalás-sorozatról van szó. A háborgók szerint ugyanis a szenzációs leletként bemutatott testeket, több különböző ókori múmia maradványainak felhasználásával eszkábálták össze. Ezek közt alighanem csecsemők tetemek is voltak.

És ezt észlelted már?  NASA fotók: Ismét felbukkant a földméretű űrkocka a Nap közelében

A független kutatókból álló csoport még sajtótájékoztatót is tartott, és dokumentumfilmet is készítettek a furcsa testek vizsgálatáról. Bemutatták a CT és röntgen felvételeket, amelyeken jól látszódik a múmiák csontszerkezete… A Gaia.com paranormális videóportál által készített filmekben a kutatócsoport azt állítja, hogy mumifikált humanoid lények 1700 évesek és valószínűleg földönkívüliek. A mexikói ufológus és Jamie Maussan újságíró szerint, aki a csoport szószólója, a testek egy hüllőszerű humanoid fajhoz tartoznak.

A hivatalos szekmberek viszont arra gyanakodnak, hogy valódi, mumifikált emberi maradványokat manipuláltak, és úgy rendezték el a testrészeket, hogy idegen kinézetű teremtményeket hozzanak létre belőlük. Több tudós is azt hangoztatja:

“A csalóknak a holttestekkel való visszaélése mélyen sérti az emberi méltóságot. Így a kolumbusz előtti múmiák kizsákmányolása, amelyet ez a szervezet hajt végre, különösen sérti az Andok kultúráját.”

A felmutatott röntgen felvételekből az anatómiában jártas szekemberek arra következtetnek, hogy a kisebb múmiákat több mumifikálódott csecsemő maradványából rakták össze…

És ezt észlelted már?  Pánik a NASA-nál: Már az arab csillagászok is ufókat videóznak!

Úgy tűnik az ügyben régészeti bűncselekmény miatt hamarosan rendőrségi nyomozás is indul. Könnyen lehet, hogy a lelkes ufológusok alaposan megütik a bokájukat sírrablásért, régészeti emlékek rongálásáért, csalásért és régészeti leletek rongálásáért…

Maussan és csapata tagadta, hogy a “felfedezés” csalás lenne, és azt állítják, hogy valódi feltárásokból származnak a testek. Azt is elmondta, hogy korábban a perui kormánnynál is próbálkozott a leletek vizsgálatával kapcsolatban, de elhajtották. Ezután kértek fel egy független kutatócsapatot a testek vizsgálatára.

Az Express.co.uk is kapcsolatba lépett a Gaia.com-on keresztül a film mögött álló csapattal, hogy megkérdezze, honnan származnak a múmiák. A Gaia.com szóvivője azt mondta:

“Gaia-ban felfedezzük, kutatjuk és megvizsgáljuk az eredményeket. Külső forrásokat használunk annak érdekében, hogy a megállapítások biztosan tényszerűek legyenek. Amikor minden bizonyítékot összegyűjtünk és összegyűjtjük a tényeket is, megosztjuk a felfedezéseinket az interneten cenzúra nélkül. Jelenleg nincs további információnk az üggyel kapcsolatban, és nem szeretnénk megosztani a közvéleményt. Bocsánatot kérünk minden kellemetlenségért.”

Kíváncsian várjuk milyen fejlemények lesznek az ügyben.