A Colorado vadregényes tájain utazó turista maga sem gondolta, hogy olyasmit sikerül lefotóznia, amitől a hideg borzongás fog futkározni a hátán…

Egy kiránduló 2017. május 8-ának reggelén éppen a 19. századi, az amerikai Colorado államban lévő Durango-t és Silverton-t összekötő, keskeny nyomtávú gőzmozdonyos vasúton utazott, amely hegyek és kanyonok közt kanyarog. A lélegzetelállító vadregényes tájat nem lehett figyelmen kívül hagyni, így bőszen fotózni kezdett. Ekkor még nem tudta, de az egyik képen bizony valami olyasmit is megörökített, aminek nem kellett volna ott lennie.

Aznap estea  silvertoni hotelben feltette a fotókat a laptopjára, hogy nagyban is megnézhesse őket. Az egyik képen váratlanul valami szokatlant vett észre. Először azt hitte, hogy egy madár, de gyanús volt az alakja. Ahogy kinagyította, még az ütő is megállt benne. A sötét tárgy, amely az égbolton volt, pont úgy festett, mint egy diszkosz alakú repülő csészealj… A turista, amikor a fotót készítette, nem vette észre, hiszen egyrész igen messze volt, másrészt pont nem arra koncentrált, hanem a tájra.

És ezt észlelted már?  Álcázott UFO-anyahajó jelent meg Belgium felett




Csak egyetlen képkockán szerepelt a furcsa tárgy, így biztos, hogy nem a kamera lencséjén lévő koszfolt lehetett a felelős érte. Madárra pedig egyáltalán nem hasonlít, ezt még a vak is látja. A fotós meg van győződve róla, hogy bizony egy UFO-t kapott le. Az amerikai vadon amúgy is híres arról, hogy számos megmagyarázhatatlan repülő tárgyat, éjszakai fényeket, és különös, nem eviláginak tűnő lényeket észleltek már arrafelé… A fotó egyelőre a MUFON-nál, a legnagyobb, civil UFO-észleléseket gyűjtő szervezetnél van, és feldolgozásra vár.