Hiába figyelte rengeteg rettegő ember az eget 2017 szeptember 23-án, csak nem bukkant fel a világvégét hozó rejtélyes Nibiru bolygó. Valami félresikerült? Tévedett a keresztény számmisztikus, aki a világmértű őrületért felelős? Kiderült az utólsó előtti pillanatban módosított a jövendölésén…

Amikor kiderült, hogy rejtélyes Nibiru bolygónak, aminek el kellett volna pusztítania a földet szeptember 23-án, nyoma sincs, David Meade, amerikai író, asztrológus, keresztény számmisztikus gyorsan finomított a bibliai Genezisre alapozott jóslatán. Azt mondta, a világvége nem pontosan szeptember 23-án fog bekövetkezni, csak elindul aznap egy folyamat, ami a végítélethez vezet majd. Szerinte sokan félreértelmezték a figyelmeztetését.

„Nem a világnak lesz vége, hanem a világnak abban a formájában, ahogy ma ismerjük. A föld nagy része októberre nem olyan lesz, mint amilyennek ma ismerjük” – nyilatkozta.

És ezt észlelted már?  Közeleg a vég? Ismét felhangzott a földöntúli hangorkán a világ több pontján

Ez azért már mégsem az az igazi világvége prófécia, mint első nekifutásra volt. És elég nagy közhely… A NASA cáfolta, a keresztény egyház pedig elhatárolódott a számmisztikus korábbi állításaitól. Ezek után pedig aligha fog bárki hitelt adni a szavainak. Bár nem ő az első világvégét hirdető őrült, aki többször is előhúzta ezt a meglehetősen érdekes ütőkártyát, és amikor nem jött be, bedobott egy másik dátumot… és akkor is hittek neki.