Elég ritka dolog, hogy két napon belül ugyanazt az UFO-t fotózzák le a világ két távoli pontján. Mégis megesik néha, mint például most is…

Véletlen egybeesés lenne, hogy két szemtanúnak is sikerült lefényképeznie egy ovális, fénylő tárgyat az égen, több, mint 3000 km-re egymástól, ami rádásul ugyanúgy nézett ki? Vagy éppenséggel ugyanazt az egy tárgyat fotózták le mindketten? Egyikük a Brazília középső részén fekvő Goiâniában látta a különös objektumot 2017. szeptember 23-án, egy felhőkarcoló ablakából.

Másnap, 24-én, a tőle több ezer kilométerre lévő St Lucia szigeten észlelte naplementekor a fénylő korongot egy nyaraló pár, miközben a naplementét fotózták. Itt ráadásul, ahogy az UFO eltűnt, 20 percre rá egy terepszínű helikopter kezdett körözni a helyén… Mintha a hadsereg közelebbről is meg akarta volna vizsgálni az ismeretlen repülő tárgyat, csakhogy elkéstek…

És ezt észlelted már?  Repülőgép ablakából, felülről fotóztak le egy álcázott UFO-t...

A szemtanúk szerint biztos, hogy nem repülőgép volt, ami látszik is a felvételek kinagyított részletein. Feltűnően szabályos, ováslis alakú tárgy volt, és szinte teljesen ugyanolyan… Alighanem a katonai radarok is jelezhették, erre bizonyíték a helikopter feltűnése is. Mindkét észlelést regisztrálta a világ legrégebben működő, civil UFO észleléseket gyűjtő szervezete, a MUFON is.