Több orosz internetes portálon is fura cikkek bukkantak fel. Állításuk szerint, már egy ideje figyelik azokat a hatalmas objektumokat, amelyek a Föld felé tartanak. A számítások szerint 2017 decemberében érik el bolygónkat…

Az UFO-k és az összeesküvés-elméletek hívei hosszú évek óta várják az idegenek invázióját. Most úgy tűnik örülhetnek, mert az orosz kollégáik kiadták az utolsó figyelmeztetést az emberiség számára. Mi sem tudjuk, vajon nevessünk-e az egészen, vagy inkább kezdjük összepakolni a túlélő csomagunkat.

Ufológusok egy csoportja szerint, akik a Föld felé tartó nagyszámú ismeretlen objektumot észleltek a Naprendszerben, az idegenek inváziója 2017 decemberében fog bekövetkezni. Úgy gondolják, hogy a rejtélyes tárgyak egy része a földönkívüliek űrflottáját képezi, amely aszteroidák közé vegyülve közeledik hozzánk. Ez egyfajta megtévesztő stratégia, ugyanis a tárgyak egy része a számítások szerint messze elkerüli majd a bolygónkat, de jó néhány mintha irányt váltott volna, és egyenes a bolygónk felé tart. A nagy távolság miatt fel sem tűnne senkinek az apró manőver, csakhogy már figyelik egy ideje őket…

És ezt észlelted már?  A földönkívülinek hitt lények valójában genetikailag módosított emberek...




Az összeesküvés-elmélet szerint a legnagyobb tárgy területe akár 4 ezer négyzetméter is lehet. Számos ufológus azt feltételezi, hogy az idegenek Oroszország területén kezdik majd meg az inváziót. Ez az információ azon a tényen alapul, hogy a korábban az oroszországi Yakutia régióban lépett a légkörbe egy aszteroidának minősített objektum, ami többek szerint valójában a földönkívüli flotta szondája volt.

Természetesen hivatalos források nem erősítették meg az invázió hírét, sem pedig az ismeretlen objektumokét, de azért nem árt egy hátizsákba bepakolni a legszükségesebb dolgokat a túléléshez. Ki tudja mikor lesz rá szükség…

Forrás: www.disclose.tv