Szinte sokkot kapott az az amerikai férfi, aki késő éjjel véletlenül kipillantva a teraszára, egy furcsa, szürke, emberszerű, meztelen lényt vett észre a félhomályban görnyedve, amint őt figyeli.

A bizarr jelenés mindössze 5-6 méterre volt a kivilágított verandától. Rick Grebenik rögtön fogta az iPad-ját, és kitette az ablakba. Az pedig a szúnyoghálón keresztül végig rögzítette a furcsa csupasz lény minden mozdulatát. A bizarr látogató szinte végig a homályban maradt, mintha tartott volna fénytől.

Eközben a halálra rémült férfi a legjobb barátját hívta, hogy segítséget kérjen. A videó alatt végig hallatszik az elfojtott rémület a hangjában, amint elmondja, hogy valamiféle démoni lényt lát az ablakból. Végül a szürke kreatúra visszahúzódott a sötétbe és elsomfordált.

És ezt észlelted már?  Igaz lenne? Megkövült dinoszaurusz tojás a Marson?




A videót Rick Grebenik kitette a YouTube-csatornájára is, ahol aztán kapott hideget és meleget egyaránt. Néhányan csalásal vádolták, mások szerint pedig csak egy beteges perverz leselkedett az ablaka alatt. Azonban többségben voltak azok, akik valamilyen ismeretlen lényt, Bigfootot, földönkívülit, mutáns lényt, vagy rosszindulatú kísértetet véltek felfedezni a jelenésben. Még egy pap is adott pár tanácsot neki, miképpen védheti meg magát a túlvilági lényektől…

A videó alaposabban elemezte pár amatőr paranormális kutató, de ők sem jutottak közös nevezőre. Egyikük szerint jól kivehető, hogy az emberszerű alak meztelen, viszont kezei helyén inkább kutyaszerű mancsok láthatóak. Mások viszont inkább egy jelmezes emberre gyanakodtak, aki csak a móka kedvéért öltözött be a videóhoz, amire utólag rögzítették a telefonbeszélgetés hangsávját.

És ezt észlelted már?  Döbbenetes lelet: Ősi idegen megkövesedett koponyájára bukkantak a Marson

Tény, hogy Rick Grebenik nem egy videoblogger és nem is kamugyáros, ugyanis csatornáján mindössze egy tucatnyi videó található, azok is az amatőrebb fajtából. Aligha lehetett az a szándéka, hogy világrengető hoaxot gyártson. Ráadásul barátai a kommentáradat közepette is a védelmére keltek. Szerintük a férfi szavahihető, és tényleg lehetett ott valamiféle lény azon az estén…

Bármi is volt ott, a videó magáért beszél. Döntse el mindenki maga, hogy mit lát a szürke, csupasz idegenben…