Felejtsd el a teliholdat, a szuperholdat és a vérholdat. Egy népszerű összeesküvés-elmélet szerint mindez csak hologram az égen, és most már bizonyítékuk is van rá.

A Ccrow777 nicknevű „égfürkész” azt állítja, felvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Hold, amit az égen látunk, pusztán csak illúzió, egy hologram. A szóban forgó figura hosszú évek óta órákat tölt el azzal életéből, hogy teleszkópjával az eget fürkészi. A Holdat, a csillagokat, és mindent, amit látni lehet éjszaka…

Elképesztő elméletét még 2015-ben hozta nyilvánosságra. Azóta számos követője akadt, és rengetegen alátámasztották rémisztő feltevéseit. Mindennek az alapja egy furcsa jelenség, amit a Holdat videózva fedezett fel és nemes egyszerűséggel csak Hold-hullámoknak nevez.

A felvételen a Holdat láthatjuk erős nagyításban, egy teleszkópon keresztül. A Hold felszínén pedig rendszeres időközönként, mintha egy hullám-sáv haladna keresztül. Mint a régi, rosszul beállított tv-készülékeken…

És ezt észlelted már?  Két évig hevert a sivatagban a sztratoszférát megjárt kamera





Először arra gondolt, hogy minden bizonnyal a kamerával lehet valami, vagy a túl erős nagyítás okoz valamilyen anomáliát. Kipróbálta más eszközökkel is, és az eredmény ugyanaz volt. Sőt, mások is alátámasztották a jelenség létét a saját felszerelésükkel. Az ebből levont következtetés egyenesen rémisztő.

„A Hold nem létezik, csak oda vetítik fölénk. Egy hologramot bámulunk az égen! Megtettem a bejelentést, és vállalom a következményeit. Meg vagyok győződve arról, hogy igazam van, és minden élőlénynek, aki érintett ebben, tudnia kell az igazságot!”

Bár az őrültnek tűnő elmélet más 2015 óta terjed, csak most történt valami olyasmi, ami gyanakvásra adhat okot valódiságát illetően. Ccrow777 YouTube-csatornáját egy feljelentés után rögtön megszüntették, ráadásul pont a Hold-hullámokat bemutató videója kapcsán, ami a szolgáltató szerint veszélyes tartalmat terjeszt…

És ezt észlelted már?  Elmarad a karácsony? Óriási aszteroida száguld a Föld felé!

Ennyi pont elég az összeesküvés-elmélet követőinek, hogy igazolva lássák állításuk helyességét. Valaki, vagy valakik túl veszélyesnek gondolják az efféle tudás terjesztését. Talán éppen azért, mert igazat állít…

Azonban hiába törölték az égfürkész videóit, elkéstek. Azokat már mások rég letöltötték maguknak, és tovább terjesztették az interneten. És mint tudjuk, az internet nem felejt.