Az összeesküvés-elméletek kedvelői szinte ujjonganak a NASA első 2018-as bakiján. Az élő közvetítésként eladott felvétel végén ugyanis szétcsúszott a több rétegből összeillesztett felvétel, gyorsan át is kapcsoltak az irányítóterembe…

Már évek óta terjed az az elmélet, miszerint ha létezik is valójában a Nemzetközi Űrállomás, akkor sincsenek rajta emberek. Ennek ellenére a NASA hatalmas erőfeszítéseket tesz arra, hogy elhitesse mindenkivel, hogy űrhajósok dolgoznak rajta. 2018 januárjában egy újabb „élő” bejelentkezést produkáltak, de alighanem nagyon megbánták.

Az űrhajósokkal készült interjú végén ugyanis szétcsúszott a videó azon rétege, amelyen az emberek voltak, míg a háttérül szolgáló, az űrállomás belsejének tűnő kép érintetlen maradt…



A kamu videó technikai megvalósítását a filmipartól vették át. Ki ne emlékezne Superman repkedésére, vagy a Gravity c. űr-katasztrófa filmre, ahol szintén asztronauták repkednek az űrállomáson és odakint az űrben. Ezeket a jeleneteket mind az úgynevezett green screen technikával hozták létre. A szereplők egy zöld háttér előtt veszik fel. Később ezt a zöld színt átlátszóvá teszik, így szinte bármilyen hátteret berakhatnak mögéjük. Hogy mennyire hihető az ezzel a technikával készült felvétel, arról meggyőződhetünk, ha beülünk egy jó sci-fi-re a moziba. De csak ha a tévét nézzük, ott van a Híradó. A bemondók valami látványos háttér előtt ülve mondják a híreket, pedig valójában egy zöld, vagy kék színű fal előtt ülnek… De akár az időjárás jelentést is megemlíthetnénk…

És ezt észlelted már?  Félresikerült az időjárás-módosítás: Apokaliptikus homokvihar csapott le a föld több pontján is

A videón 13:55-nél látható a szóban forgó rész!

A NASA legújabb hibáján élvezettel csámcsognak az összeesküvés-elméletek kedvelői. Ismét bizonyítottnak látják több teóriájuk igazságtartalmát, többek közt azt, hogy a Holdra szállás is hasonló átverés volt, és egy stúdióban vették  fel az egészet…

Ha a fentiek igazak, a kérdés már csak az marad, hogy valóban ott van-e felettünk a Nemzetközi Űrállomás? És ha igen, miért akarják belénk beszélni, hogy emberek vannak rajta? Egy világraszóló átverés lenne az űrállomás léte, vagy valami más, nagyobb volumenű dolgot akarnak ezzel elpalástolni?

Forrás: ufosightingsdaily.com, ufosightingshotspot