Egy ritka jelenség négy fantasztikus holdi eseményt hoz össze egy időben, egy bizarr elmélet szerint pedig ez a világvége egyértelmű jele.

A szuper kék Hold január 31-én lesz látható az égen, utoljára ilyet az emberiség 1866. március 31-én tapasztalhatott a Daily Star információi szerint.

A Hold 31-én először kék Hold lesz, majd szuperholdként ragyog, aztán vörösre változik és aznap este még egy teljes holdfogyatkozást is végignézhetünk. Ez a négy változás az apokalipszis jele az elmélet hívői szerint.



A keresztény összeesküvés-elmélet hívők szerint a négy különálló látványos esemény a Biblia egyik versének felel meg, amely a világ pusztulását jelzi. A Hold különleges változása eszerint az elmélet szerint Krisztus földre való visszatéréséről tanúskodik, amely a napok végét jelenti.

És ezt észlelted már?  Sokkoló látvány a tengerparton: azt hitték korábban kezdődött a világvége

Szerintük Lukács evangéliuma válik valóra: „És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”

A január 31-ei szuperhold igen gyorsan következik a január 1-jei és december 3-i szuperholdak után. A NASA a jelenséget például szuperhold trilógiának nevezte el.