Valami drasztikusan megváltoztatta az égboltot felettünk. Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy ne számolnának be a világ valamely pontján furcsa légköri fényjelenségekről.

A legtöbb jelenség ugyan már ismert, de eddig nagyon ritkán fordultak elő, míg másokra még a tudósoknak is nehézséget okoz a magyarázatot adni. A legfrissebb ilyen esetet Kanadában, Kelowna környékén fotózták 2018. március 23-án.

A képek naplementekor készültek, és úgy fest, mintha csak az égbolt felén ragyogna a Nap fénye, a másik fele pedig mintha árnyékban lenne.



A Global News tv csatorna vezető meteorológusa, Kristi Gordon szerint valami természeti akadály, például a messzeségben látható hegyek blokkolták a nap fényének egy részét.  Csakhogy a helyiek szerint a hegyek ott állnak minden nap, de ilyen naplementét még sosem láttak a környéken, mióta az eszüket tudják…

És ezt észlelted már?  Hüllőszerű földönkívüli lény sétált bele az erdei panorámavideóba

Alighanem abban igaza lehet az időjósnak, hogy valami blokkolta a fényt, de hogy mi lehetett, az rejtély. Talán megint az összeesküvés-elméletek kedvelőinek lesz igazuk, és kiderül, hogy az égbolt, amit látunk, mégiscsak egy hologram. Erről bővebben itt olvashatsz!