A kínai űrügynökség azt nyilatkozta, hogy nem lesz baj, pedig korábban még a becsapódás idejét, és a helyét sem tudták pontosan megmondani…
A Föld légkörébe a hét végén visszatérő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás nem fog károkat okozni a Földön, amikor darabjai a Földbe csapódnak – közölték pénteken kínai tudósok.
Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel a Tienkung-1-et az űrbe, ahol az űrállomás az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou-űrhajókkal. Majd 2016-ban váratlanul megszakadt vele a kapcsolat.
A kínai kutatók szerint az elszabadult űrlaboratórium szombat és hétfő között érkezik a Föld légkörébe, az Európai Űrügynökség viszont egy pontosabb időablakot jelölt meg, számításaik szerint közép-európai idő szerint szombaton 14 óra és vasárnap délután között lép a Föld légkörébe.
„Az embereknek semmi okuk nincs arra, hogy aggódjanak. Az űrállomás nem olyan sebesen fog a Földbe csapódni, mint ahogyan az a tudományos-fantasztikus filmekben látható. Széthullása olyan lesz, mint egy csodálatos meteoreső a csillagos égbolton” – közölte a kínai űrhivatal.
Annyi bizonyos, hogy a Tienkung-1 az északi 43 szélességi körtől a déli 43 szélességi körig terjedő térség felett fog belépni az atmoszférába, így Magyarország így nincs a veszélyeztetett országok között. Ehhez képest a korábbi híradásokban még azt olvashattunk, hogy a 8 tonnás 12 méter hosszú űrállomás roncsaiból több száz kilós darabok zuhanhatnak majd akár 6-8 európai állam területére is.
Frissítés: Visszatért a Föld légkörébe hétfő hajnalban a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás, nagyrészt elégett az atmoszférában, és darabjai a Csendes-óceán déli részébe hullottak. Az űrállomás közép-európai idő szerint 2 óra 15 perckor lépett be a Föld légkörébe, és a nyugati hosszúság 40,24, valamint a déli szélesség 27,4 fokánál csapódott az óceánba, Sao Paulóval egy vonalban. Úgy tűnik megúsztuk!
Vélemény, hozzászólás?