Csillagászati értelemben véve egy hajszálnyira húzott el egy hatalmas, futballpálya nagyságú kisbolygó a Föld mellett, és senki sem vette észre időben… Akár nagyobb katasztrófa is lehetett volna belőle.

Bár a NASA nemrég beismerte, hogy képtelenek lennének megvédeni a Földet egy végzetes méretű kozmikus test becsapódásától, azért hajmeresztő belegondolni, hogy a napokban egy olyan kisbolygó száguldott el a közelünkben, mindössze a Föld-Hold távolság felénél közelebb, (384 400 kilométer) ami háromszor akkora volt, (47-100 méter) mint az 1908-ban felrobbant Tunguzkai meteor. A becslések szerint, ha becsapódott volna, az felért volna 185 darab olyan atombombával, mint amilyet Hirosimára dobtak a második világháború végén.



A semmiből felbukkant égitestet egy arizonai obszervatóriumból, mindössze néhány órával az elhaladása előtt vették csak észre. A 2018 GE3-nak nevezett kisbolygó 106 ezer kilométer per órás sebességgel száguldott.

A NASA aszteroidavadász programjának keretében figyeli a hasonló égi látogatókat, csakhogy a teleszkópjaik az ég igen kis szeletét tudják csak befogni, ráadásul a 140 méternél kisebb kisbolygókat nem is észlelik…

És ezt észlelted már?  Idegen lényt filmeztek Kaliforniában? Igaz, vagy óriási átverés?