Több szemtanú is állítja, hogy hatalmas UFO-t látott, sőt le is videózta azt. A fura az egészben, hogy kiderült ugyanazt látták, csakhogy 1000 km-re egymástól…

A hatalmas hengeres UFO-t 2018. augusztus 19-én filmezték le New York mellett, amint méltóságteljesen lebegett át az égbolton. A szemtanú a felhős égen valami furcsa foltra lett figyelmes a távolban. Elő is kapta a mobilját, és vidózni kezdett. Csak amikor ránagyított, döbbent rá, hogy alighanem UFO-t-fogott…




Az Észak-Karolina-i Mooreesville melletti Norman-tóról filmező szemtanú 2018 májusában nem volt ilyen higgadt, az izgatottságtól szinte végig remegett a kezében a telefon, amikor a hatalmas szivarszerű légi járművet videózta. Csakhogy ennek ellenére is jól látszik a különös objektum, és az, hogy kísértetiesen hasonlít a most rögzítetthez.

És ezt észlelted már?  UFO-landolást vettek videóra Venezuelában

Még a hírhedt UFO-vadász Scott C. Waring is megemlékezett a hasonlóságról, ő viszont elfelejtette megemlíteni, hogy a két eset közt 3 hónap telt el. Ennek ellenére hamarosan bejelentkezett nála a Good Year cég, és azt állították, hogy az ő léghajójuk látható a két videón és szó sincs UFO-ról. Természetesen a kétes hírű UFO-vadász nagyon felháborodott ezen, és hazugsággal vádolja a céget. Szerinte el akarják palástolni az igazságot a földönkívüli jelenlétről és csak hírverést akarnak a cégüknek az UFO-k kapcsán…

Lehet, hogy igaza van, hiszen az általa mellékelt képen valóban nem hasonlítanak a járművek egymásra. Bár azon kívül, hogy nem lehet felismerni őket, nem produkáltak semmi meglepőt. Sőt, inkább valóban úgy viselkedtek, mint egy léghajó… ami viszont remek álca lehet, ha valóban UFO-k voltak… Mindeki döntse el maga, kinek van igaza!

És ezt észlelted már?  Őrület: felbukkant a Star Wars Jabbája a Marson