Vajon mennyi lehet az igazság abban az állításban, hogy egykor volt élet a Marson, de valamilyen módon elpusztult? Vajon mi lehet azon amatőrök által tett felfedezések mögött, hogy ősi romok, roncsok, csontok hevernek a mars porában mindenfelé? Miért nincsenek óceánok és légkör a Marson? Vajon vannak marslakók? Ezeket a kérdéseket feszegetjük és próbálunk rájuk elfogadható, de nem tudományos magyarázatokat adni.

A vörös bolygó évtizedek óta az űrkutatás célkeresztjében van. Napjainkra ott tartunk, hogy emberes expedíciókat terveznek a Marsra, pedig hát édeskeveset tudunk róla. Amit meg tudhatnánk, alaposan eltitkolják előlünk. A köztudat szerint a Mars egy kopár, köves, poros, hideg bolygó amin nincs víz és lélegezhető légkör sem. Kolonizálása szinte kudarcra van ítélve, terraformálása lehetetlen, ennek ellenére mindenki ezekről álmodozik.

Tény, hogy valójában túl sok mindent nem láttunk eddig a Marsból, hiszen az ott bohóckodó marsjárók jobb esetben is csak néhány kilométert tettek meg az évtizedek során, a Curiosity ráadásul egy hatalmas kráter alján… Ha el akarnánk titkolni valamit, naná, hogy valami félreeső helyre küldenénk a robotjainkat. Egy kráter pedig a legtökéletesebb hely. Úgysem tud kievickélni belőle… A bolygó körül keringő három műhold képanyagát pedig minden bizonnyal, és az összeesküvés-elméletek gyártói szerint is alaposan megszűri a NASA, eltűntetve róluk minden nem oda illő dolgot. Amíg ilyen szűk keresztmetszeten jutnak csak el hozzánk információk a Marsról, addig aligha fogunk megtudni bármi jelentőset.



Marsi régészek

Éppen ezért alakult ki egy újfajta (ál)tudományos ágazat, a marsi régészet. Művelői a Marsról érkező fotók tömkelegét vizsgálják át nagyfokú alapossággal, hátha észrevesznek rajtuk valami olyasmit, amin a NASA retusőr szakembereinek átsiklott a figyelme. Így születnek az olyan szenzációs felfedezések, mint például a Rejtélyes marsi aranygyűrű, vagy Lezuhant UFO a Marson

És ezt észlelted már?  A Földről videózták, ahogy egy titokzatos tárgy lebeg a Hold felszíne felett...

Emellet ők fedezték fel azt is, hogy időnként víz csordogál a domboldalakon, növényhez hasonlatos struktúrák tenyésznek a bolygó egyes területein, és hogy gombaszerű dolgok burjánzanak a marsjárók burkolatán. (Ez utóbbit már a NASA is vizsgálja.)

Volt-e valaha élet a Marson?

A tudomány mai állításai szerint évmilliárdokkal ezelőtt létezhetett valamilyen egysejtű-szintű élet rajta, de a bolygó légkörének és óceánjainak elvesztése miatt ez nagyjából annyi is volt. Persze az összeesküvés-teoretikusok ezt sem hiszik el. Saját Földünk történetetét, de még az emberiség történelmét sem ismerjük, a legtöbb információnk feltételezéseken alapulnak. Majd pont ezek a tudósok fognak pontos marsi történésekről mesélni nekünk.

A népszerűbb összeesüvés-elméletek szerint hasonlóan fejlődött a marsi élet, mint a Földön. Kialakultak az értelmes lények, civilizációt hoztak létre, majd eljutottak a fejlődés azon fokára, ahol fejlett fegyvereikkel pillanatok alatt elpusztíthatták volna magukat. Úgy tűnik meg is tették. Egy brutális nukleáris háború vette kezdetét a bolygón, aminek nem lehettek győztesei. Ennek nyomai ma is láthatóak hatalmas sebhelyként a bolygó felszínén.

A Mars pusztulása

Mivel a Mars nagyjából fele akkora mint a Föld, kisebb a tömegvonzás, vékonyabb a légkör a nukleáris robbanások sokkalta pusztítóbbak voltak, mint a Földön lehettek volna. A tengerek elpárologtak, a légkör nagyrésze pedig szinte azonnal kilökődött az űrbe. Ráadásul a Mars elvesztette mágneses mezejét is, így a sugárzás, a hideg, a lélegezhető gázok hiánya hamar megölt minden élőt a bolygó.  Az eltelt évezredek alatt pedig még a legutolsó nyom is, ami rájuk utal, vagy a mélybe került, vagy elenyészett, porrá vált.

A Mars túlélői

A marsi civilizáció már ismerte az űrutazást, számos űrhajó állt a rendelkezésükre. A nukleáris háború alatt ezeket is bevetették, de akadt néhány, amit inkább menekülésre használtak. Talán fellázat a legénység és inkább új otthon után akartak nézni, mint részt venni a bolygójuk teljes kiírtásában. A legközelebbi élhető bolygó a Föld volt. Bár a légkör nekik túl sűrű, a gravitáció túl erős, a hőmérséklet túl magas volt, nem volt más választásuk. Abban a korban az (első) emberiség még állati szinten lehetett, talán a mai csimpánzok értelmi színvonalán, esetleg valamivel fejletteben. A marsi túlélők bolygókörüli pályára álltak, és a túlélésükhöz szükséges dolgokat leszállóegységekkel leküldött csapatokkal szerezték be.

És ezt észlelted már?  Hatalmas botrány tört ki Peruban a földönkívüli múmiák miatt



Ősi idegenek, ősi istenek

Hogy pontosan mikor alakult ki a földi civilizáció, arra nézve máig vita folyik a tudósok közt. A probléma csak az, hogy a vaskalapos, magas pozícióban lévő “nagy öregek” minden másképp gondolkodó fiatal tudós kicsinálnak, aki mást állít, mint amit ők összeférceltek az elmúl évtizedekben. A toldozott-foltozott földi történelem több sebből vérzik ugyan, de mind a mai napig tartja magát. Pedig több száz, több ezer olyan lelet került már elő, amelyek cáfolják a ma az iskolákban tanított ősi történelmet. Már az nem igaz, hogy mi vagyunk az első fejlett, tudatos faj a bolygón. Az emberiség már több alkalommal olyan magas fokára jutott a fejlődésnek, hogy akár a világűrt is meghódíthatták, de minduntalan sikerült elpusztítaniuk magukat. Az első tudatos felemelkedést mindenestre a marsi túlélőknek köszönhettük. Tanítottak, sőt, genetikailag is kipofoztak minket. Nyomaik, tetteik mind a mai napig megtalálhatóak a legősibb mítoszokban, amelyekben mint istenekre hivatkoznak.

Megszólal a NASA egykori munkatársa

Richard C. Hoagland a NASA egykori tanácsadója ma a marsi élet és civilizáció legnagyobb híve. Évtizedek óta elképesztő elméletekkel sokkolja a tudományos köröket és bámulatba ejti a hétköznapi embereket. Ő szintén azt állítja, hogy a marsiak egy hatalmas nukleáris háborúban pusztultak el, de ennek nyomait máig megfigyelhetjük a NASA felvételein is, de egyéb bizonyítékai is vannak. A Viking-küldetésből származó első fotók közt számos dolgot talált állításai alátámasztására. Akkoriban még nem fektettek hangsúlyt a képek retusálására. A szóban forgó fotók 1976. július 25-én, a Viking-1 keringőegysége által a Cydónia régióról készültek, ahol a titokzatos marsi arcot és számos piramis alakú struktúrát is felfedeztek.

És ezt észlelted már?  A szovjetek már az amerikaiak előtt embert küldtek a Holdra

A Viking landólóegysége állítólag Xenon-129 néven ismert izotópot mutatott ki a leszállási hely környékén, ami itt a Földön kizárólag nukleáris robbantások és nukleáris hasadásos elven működő erőművek közelében észleltek.

Az egykori NASA munkatárs szerint a marsi arc valóban egy hatalmas arcot ábrázol, hiába mutogat a NASA hd felbontású fotókat, amelyeken érdekes módon minden alaklommal teljesen máshogy néz ki az arcszerű struktúra. Ebből is látszik, hogy manipuláltak.

Marslakók leszármazottai vagyunk

Kutatók szerint egyre több jel utal arra, hogy a mai ember testfelépítése, egyes szervei, tudatos tervezés nyomait mutatják, nem csak az evolúció műve. Ha az összeesküvés-elméletünknél maradunk, akkor ez bizony pontosan illik a képbe. A szorult helyzetben lévő, földkörüli pályán keringő marslakóka túlélésük érdekében emberi géneket ültettek utódaikba, és viszont. Nekik azért volt szükségük földi génekre, hogy leszármazottaik alkalmazkodni tudjanak az új bolygó körülményeihez, az embernek pedig azért kellett feljődniük, hogy segíthessék őket a nyersanyagok kitermelésében.

Innentől kezdve akár olvashatnánk a Sumér teremtésmítoszt, a Gilgamest, és a Mahábháratát az óind teremtéstörténetet. A többi pedig már történelem… Persze ez az elmélet több sebből vérzik, de ne legyünk telhetetenek, még ez is nehezen emészthető egyesek számára.