Azt eddig is tudtuk, hogy Kína nem a szabad véleménynyilvánítás országa. De hogy azért is börtön jár, ha az ember hisz az ufókban, vagy a zombikban, az nekünk is új.
Kínában, ha valaki úgy posztol a közösségi oldalakon az ufókról, vagy zombikról, hogy azok szerinte valóban léteznek, bizony börtönbe vetik! A rendőrség már külön osztályt tart fenn ezekre az esetekre, és a renitenst ufó, és/vagy zombi hívők felkutatására.
Legutóbb egy 21 éves fiút tartóztattak le, amiért a Kínában népszerű közösségi oldalon, a Weibón megosztott egy véres nőt ábrázoló képet azzal a szöveggel, hogy ő bizony egy zombi. Zhangot megtalálta a rendőrség és alaposan meghurcolták. Ráadásul nyilvánosan is válaszoltak a posztjára azzal, hogy a nő igazából nem zombi, és felszólították, hogy hagyja abba a hallucinogén szerek szedését! Majd tíz napra le is csukták.
Több hasonló esetről is beszámolt már a média, de a leghíresebb mind közül 2013-ban történt. Egy kínai farmer azt állította, hogy bizonyítéka van az űrlények létezésére. Ezt pedig azzal akarta alátámasztani, hogy készített magának egy űrlénytetemet gumiból, amiért aztán öt napra szintén lecsukták.
Persze ez utóbbi esetnél annyira bénára sikeredett a hamis űrlény, hogy az illető meg is érdemelte a dutyit!