Egy csempész és egy múzeum gyümölcsöző együttműködésének köszönhetően eddig nem ismert részletekre derült fény a valaha volt egyik legkorábbi és egyben legismertebb irodalmi alkotásával, a Gilgames-eposszal kapcsolatban. A lelet a világhírű eposz hőseinek belső konfliktusairól is mesél.
A történet akkor kezdődött, amikor 2011-ben az észak-iraki, kurdisztáni régióban (Szulejmánijja városában) található szulejmánijjai múzeum 80-90 agyagtáblát vásárolt meg egy ismert csempésztől. Az intézmény ily módon próbálta meg visszaszerezni az amerikai megszállást követően az iraki múzeumokból és történelmi lelőhelyekről eltűnt értékes műemlékeket.
A szokatlan módon megszerzett műemlékek között az egyik ékírásos agyagtábla felkeltette a University of London Orientalisztikai és Afrikai Tanulmányok Intézetének közel-keleti kultúrákkal és nyelvekkel foglalkozó professzora, Faruk Al-Ravi figyelmét. A professzor Andrew George, az Orientalisztikai és Afrikai Tanulmányok Intézet munkatársa, a 2000-ben megjelent új Gilgames-fordítás szerzője segítségével öt nap alatt lefordította a tábla szövegét. A szulejmánijjai múzeum munkatársai az i. e. 2003-1595 környékére, vagyis nagyjából az Óbaliloni Birodalom időszakára datálták a leletet, Al-Ravi és George szerint azonban jóval később, az Újbabiloni Birodalom időszakában (i. e. 626-i. e. 539) keletkezett.
A két kutató nem sokkal később rájött, hogy a szövegben a sokak által a világ legrégebbi irodalmi alkotásaként számon tartott Gilgames-eposz címszereplőjének történetéről találhatók meg eddig nem ismert részletek. Az agyagtáblán található ékírásos szöveg az eposz ötödik táblájának eseményeit, Uruk királya, Gilgames, valamint az istenek által teremtett, kezdetben állati sorban tartott, később azonban civilizált Enkidu – a cédruserdőt őrző – Humbaba (vagy Huvava) nevű szörnyeteg elleni támadásáról szól. Az agyagtábla nem kevesebb, mint húsz sorral gazdagította az ősi irodalmi alkotást.
Az új lelet nyomán kiderült, hogy a cédruserdő korántsem olyan nyugodt hely, ahogy a korábban ismert részletek alapján gondolhattuk. „Az erdő tele van hangos madarakkal és tücskökkel, a fákon pedig majmok üvöltöznek és sikoltoznak” – mondta el Andrew George a Live Science-nek. Humbaba egyfajta szórakozási lehetőségként tekint az erdő hangjait, hasonlóan, mint Lajos király aDzsungel könyvében. A természeti táj effajta élettel teli leírása ritka a babiloni költészetben – tette hozzá a kutató.
A szövegből emellett kiderül, hogy Enkidu és Humbaba gyermekkori barátok voltak, és a két főhős a csodálatos erdő elpusztítása miatt bűntudatot érzett. Gilgames és Enkidu ugyanis levágta, majd magával vitte a cédrusfákat, az új szövegből azonban kiderül, hogy Enkidu ezt nem feltétlenül tartotta helyes cselekedetnek. Ilyesfajta környezeti tudatosság is ritka a korabeli művekben – egészítette ki mondandóját George. A tábla jelenleg a szulejmánijjai múzeumban van kiállítva.
