Az egykor büszkén az ég felé törő Men-er-Grah menhir az ókori világ csodái közé is bekerülhetett volna méreteivel. Ez volt a legnagyobb megalit, amit a történelem során Franciaországban (Bretagne) emeltek a neolotikumban, nagyjából időszámításunk előtt 4700 körül. Úgy tartják, hogy mindössze 700 évig állta az idők viharát. Hogy egy földrengés, valami más miatt dőlt le, sajnos ma már nem deríthető ki… Amikor ledőlt, négy darbra tört.
Magassága eredetileg elérte a 23 métert. Alapjának szélessége 5 méter, súlyát 348 tonnára becsülik. A számítások szerint a kőmonstrum helyszínre viteléhez és felállításához 2000 ember és 300 ökör összehangolt munkájára volt szükség. Hacsak nem állt olyan technológia a rendelkezésükre, ami mindezeket kiválthatta. Egy ilyen méretű kőtömb felállítása még a mai gépekkel is elég nagy kihívást jelentene.
Egy időben azt hitték, hogy a megalitot sosem sikerült felállítani, illetve, hogy felállítás közben tört össze. Ezt azonban a régészek a helyszínen talált leletek alapján megcáfolták. A kő 700 évig állt a helyén.
A megalitok felállítása olyan hatalommal rendelkező uralkodórétegetet feltételez, akik képesek voltak irányítani nagyszámú, munkára fogható köznépet. Ez pedig legalább egy 10 ezer főt magába fogaló kőkori törzset jelent.
A menhir felületére ábrákat véstek, kőbaltát, és szarvakat viselő állatokat. Az ábrák azonban az eltelt évezredek alatt szinte kivehetetlenné koptak. A balta jelölés meglehetősen gyakori primitív kőkori szimbólumnak számít, amit előszeretettel használtak ősi megalitok jelölésére. A jelek eredeti jelentése mára elveszett…
Az Men-er-Grah menhirt durvaszemcsés gránitból faragták, amely a közvetlen közelben nem található meg. A feltételezések szerint, a kőtömb a Quiberon-félsziget nyugati partján lévő Côte Sauvage, nehezen megközelíthető partvidék óriási sziklatömbjei közül származik. Már a kifaragása és felállítási helyére való szállítás is hatalmas munka lehetett, a kezdetleges, kőkori eszközökkel rendelkező emberek számára.
Vajon mi célt szolgálhatott?
A régészek és a történészek szerint a hatalmas menhir kettős funkciót tölthetett be. Egyrészt egy 168 méter hosszú és 30 méter széles folyosós síremlék részét képezte, másrész útjelzőül szolgálhatott a kor hajósainak, a közeli öböl bejáratának megcélzásához. Az öböl keskeny bejáratának erős sodrásában nehéz volt navigálni a kőkori, kezdetleges vitorlásokkal, de a jelzőkövet látni lehetett az öbölből, és az óceánról is, így egyszerűbb volt tartani az irány. A környén leletei alapján igen élénk kereskedelem volt az öbölben, így ez magyarázatul szolgál a megnövekedett hajóforgalomra is.
