A NASA Curiosity marsjárójának bárki által megtekinthető legfrissebb felvételein meghökkentő dolgot fedezett fel egy kíváncsi internetező.

Az önjelölt kutató alaposan tanulmányozta a Marsról érkezett legfrissebb fotókat, és megdöbbenve tapasztalta, hogy az egyik homokbucka mögül egy fura árny figyeli a marsjáró ténykedését.

A behatóbb vizsgálat után kijelentette, hogy ez bizony nem egy szikla árnyéka, és nem is optikai csalódás.

Egy marslakó bujkált a dűne mögött. Még az is látszik, ahogy a fény megcsillan a szemein! Hátborzongató!

Ez már nem az első eset, hogy a sziklák közül leskelődő idegen lényeket véltek látni a marsi fotókon. De emellett volt számos érdekes felfedezésük is, kunyhó, harci gépek, lezuhant űrhajó, sőt még fákat, és még egy piramist is találtak már korábban.

És ezt észlelted már?  Óriási, álcázott ufók járőröznek a Föld légkörében

Hogy ezek a dolgok miért kerülték el a NASA szakembereinek a figyelmét, talán az a legnagyobb rejtély!