Még az Új-zélandi fotós sem hitte el, hogy mit sikerült lekapnia, pedig szinte minden trükköt bevetett, hogy feljavítsa a képet… Az minden alkalommal egy szerkezetben ülő lebegő embernek tűnt…

A fotós az Új-Zéland felett 2017. július 1-jén lőtt képről a következőket mesélte: “Gyakran szoktam az égboltot fotózni. Azon a délután is elhatároztam, hogy felhőképeket készítek. Lőttem is pár kockát, de a furcsa objektumot akkor nem láttam. Csak később, amikor visszanéztem a képeket vettem észre, hogy valami folt van az egyiken. Amikor ránagyítottam, fogalmam, sem volt, hogy mit látok. Nem hasonlított semmire, amit általában az ember a levegőben látni szokott.”

humanoid robotic object skies New Zealand (1)

“Néhány barátomnak is megmutattam a fotót, de ők is csak hümmögtek az alak láttán.”

A fotós szinte mindent megpróbált, hogy jobban kivehető legyen a különös tárgy. Ránagyított, különféle szűrőket eresztett rá, kontrasztosított, végül arra a következtetésre jutott, hogy ez bizony egy ember, aki valamilyen szerkezetben ücsörögve repül. A póz pedig ismerős lehet az űrhajósokról készült felvételekről, akik egy manőverező egységben ülve időnként szerelési munkákat végeznek az űrsiklókon kívül.

És ezt észlelted már?  Elképesztő fotók érkeztek a Marsról! A NASA miért nem vette észre?

humanoid robotic object skies New Zealand (2)

Többekben felmerült a gyanú, hogy esetleg egy titkos tuományos tesztnek lehettett szemtanúja a férfi? Talán egy új, a Föld légkörében is használható egyszemélyes repülő eszközt próbáltak ki? Esetlege egy amatőr tudós eszkábált össze valamilyen repülő kütyüt?

Emlékezzünk csak az őrültnek kikiáltott orosz tudósra, Viktor Gebennyikov-ra (1927-2001), aki állítólag már évtizedekkel ezelőtt elkészített egy antigravitációs elven működő, lebegő platformot… Természetesen a tudós meghalt, a találmányának pedig örökre nyoma veszett. Talán valaki megismételte a kísérletét?

Az eredeti nagyméretű képet itt tekintheted meg!