A legújabb világvége jóslatok egyöntetűen egy dátumot jelölnek meg a totális pusztulás időpontjaként. Három csoportosulás is vésztjósló figyelmeztetéseket tett közzé…

A világvége-hívők szerint a 2017 augusztus 21-én esedékes a Nagy-amerikai Napfogyatkozás, amit legutóbb 99 éve láthattak, valójában a világvége első felvonása lesz. Ekkor ugyanis fél bolygó sötétségbe fog borulni, és hirtelen lecsökken majd a hőmérséklet is… – legalábbis ezt állítják a külföldi összeesküvés-, és világvége-oldalak.

A Nibiru-mozgalmak szerint a napfogyatkozás egybe fog esni a mítikus X-bolygó felbukkanásával, ami egy hónappal azután össze fog ütközni a Földdel, és pillanatok alatt vége lesz mindennek….

David Mead, keresztény számmisztikus és amatőr csillagász jóslata szerint is szeptemberben lesz végünk. Próféciáját a bibliai versek elemzése alapján okoskodta ki. Biztos abban, hogy a Biblia Ószövetsége, Ézsaiás könyve, a 13. fejezet 9-10. versei pont erről beszélnek:

  • Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. 
  • Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.

Vagyis: Az Ég Csillagai a csillagképekkel együtt nem fogják újra feltárni fényüket. A felkelő Nap elsötétedik, és a Hold nem fog fényt adni. Mindez egy nagy napfogyatkozársa utal.

És ezt észlelted már?  Kéken ragyogó fényoszlopok jelentek meg a Mátra felett

Mead beszélt a médiával, és figyelmeztetést adott ki, ami lefesti, mi vár az emberiségre. Szerinte a Nagy-amerikai Napfogyatkozás, amely 2017. augusztus 21-én lesz, egy figyelmeztetés. Amikor a napfogyatkozás elkezdődik, a napfelkelte sötét lesz, a Hold pedig nem fog fényleni, ugyanúgy ahogy Ézsaiás megjósolta.

De átugorva a fanatikus keresztény világvége-jóslat homályos részeit, a lényeg, hogy az apokalipszis pontos dátuma: 2017 szeptember 23.

Hogy valóban így lesz-e, nem tudhatjuk, de elég kicsi rá az esély. A jövendölés napfelkeltéről beszél, de a napfogyatkozás valójában délelőtt 10 körül kezdődik. A legutóbbi világvégét a fanatikus keresztény hívők 2017 júliusra jósolták, de mivel még mindíg itt vagyunk, ez tévesnek bizonyult.

Kissé utána járva a világvége-őrületeknek, megfigyelhető, hogy átlagban évente két világvége jóslat keletkezik. Amikor az első lejár, előrukkolnak a másodikkal… és így tovább… Mindenesetre a napfogyatkozás elég látványos jelenség lesz, amit a rémhírek ellenére is érdemes lesz megfigyelni. Már ha valaki éppen Amerikában jár az adott időben…

És ezt észlelted már?  Saját hasonmásával találkozott a repülőn!

Forrás: disclose.tv