Az önjelölt idegenvadászok úgy vélik, hogy földönkívüli technikát találtak a Marson, ami bizonyítja, hogy az élet máshol is létezik a világegyetemben, nem csak a Földön.

Scott C. Waring összeesküvés-elmélet gyáros a Marson készült fotókon évek óta kutat az egykor volt marslakók nyomai után. Most már sokadik alkalommal úgy véli, hogy megtalálta az élet jeleit. Az egyik dolog, amit Waring felfedezett, egy első pillantásra szobornak tűnő szikladarab. A másik viszont úgy tűnik, mintha egy ősi leszállóhelyen lezuhant űrhajó lenne. Vagy legalábbis ami maradt belőle…




„Sok szokatlan idegen tárgyat találtam, amelyek mindegyike egy intelligens, bár szokatlan idegen kultúra létezésére utal.” 

Persze a szkeptikusok és a NASA azt mondaná, hogy a koponya, az arcok és más hasonló felfedezések csak a pareidolia hatásai. Ez egy egy olyan illuzórikus érzet, amely során bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek érzünk. Az ismertebb példák közé tartozik, amikor a felhőkben látni véljük állatok alakját vagy arcokat a Hold felszínének mintázatában, vagy rejtett üzeneteket hallunk ki a visszafelé lejátszott lemezen.

És ezt észlelted már?  Minimum négy évünk van és itt az új jégkorszak!

Ez azt jelenti, hogy a marsi szobrok, arcok, koponyák és idegen lények megkövesedett hullái csak vacak szikladarabok. Persze ezt a szkeptikusok állítják…