A napokban állt pályára a Juno űrszonda Naprendszerünk legnagyobb gázóriása körül, és máris érdekes dolgokat küldött a Földre.
„A NASA Juno űrszondája megérkezett a Naprendszer legnagyobb bolygójához a Jupiterhez. Habár a Juno küldetése még csak most fog elkezdődni, máris izgalmas adatokat küldött a földre: kísérteties hangulatot árasztó hangfelvételeket.” – írja Science Alert weboldala.
A Juno űrszondát még 2011-ben lőtték ki a New Frontiers program második küldetésének keretében. Ha minden jól megy, akkor közel két éven át fogja tanulmányozni a Jupitert. Mérni fogja az atmoszférában lévő víz- és ammónia mennyiséget. Kiderítheti azt is, hogy a gázóriásnak vajon van-e szilárd magja. Átfogó képet is fog adni a bolygó mélyebb légköreinek globális szerkezetéről és mozgásairól. Hőmérséklet, felhőrendszer vizsgálata egyaránt feladatai közé fog tartozni.
Már a pályára állás előtt megkezdte feladatai teljesítését. Elsőként két fajta furcsa hangot is rögzített a szonda rádió- és plazmahullám detektora.
Az első hangfelvételen hallható hangokat a szuperszonikus sebességű napszél hirtelen lassulása és hevülése okozza. Amikor bekerül a Jupiter mágneses mezejébe, lökéshullámokat kelt. A napszél töltött részecskéi plazmaáramból és mágneses térből állnak. Ezek egy csillag felső atmoszférájából lökődtek ki.
A második hangfelvétel akkor készült, amikor a szonda a belépett a magnetopauzába, illetve abba a régióba, ahol a napszélből eredő nyomás egyensúlyban van a bolygó mágneses mezejével.
A Jupiter óriásbolygó mágneses mezeje 20 ezerszer erősebb a Földétől.
Forrás: felfedes.hu
Vélemény, hozzászólás?