Újabb rejtélyes időutazó jelentkezett, aki azt állítja, hogy bizonyítékot is hozott magával időszámításunk után 6000-ből… Ráadásul most egy nőről van szó!

Nem mindennapi történetre derült fény: az önmagát Chloénak nevező nő azt állítja, járt a jövőben. S mivel sejtette, hogy sokan kételkednek majd állításaiban, természetesen hozott magával bizonyítékot is. De nem fényképeket, hogy néz ki a világ majd négyezer év múlva, nem is csodakütyüket, amik megkönnyíthetnénk az életünket, hanem egy száraz növényt!
Chloé azt mondja, a növény eredetileg a dinoszauruszok korából származik és génmódosítással fejleszettték tovább. „Egy felhőkarcoló tetején láttam meg ezt a gyönyörű növényt. Nem tudtam ellenállni, leszakítottam” – meséli a nő, aki szerint a jövő csodálatos: mindenütt növények nőnek, a levegő tiszta, az autók repülnek.

És ezt észlelted már?  Különös négyszögletű UFO-t fényképeztek egy tornádófelhőben




Chloé szerint a jövőben a felhőkarcolók oldalából is növények, pázsit és fák nőnek ki. Az emberek kemény munkával építették újjá a bolygót, a növények pedig négyezer év múlva az egész bolygót beborítják majd – írja az Express.

Persze a történetet némi fenntartással kell kezelnünk, mert az ApexTV nevű portálon, ahonnan a videó származik, már szinte minden második hír egy új időutazóról szól…