Oroszország korábban nem arról volt híres, hogy túl nagy feneket kerítettek volna a mérgező vegyi hulladékok tárolásának. A hatalmas ország egyes területein még ma is sokszor bukkannak a régi rendszer méregtemetőire. A durva környezetszennyezés hatásait viszont csak most kezdik felfedezni.

Az oroszországi Krasnouralsk város közelében állítólag van egy tó, amelynek narancssárga a vize a hihetetlen koncentrációjú szennyezéstől. A város korábban a bányászatáról volt ismert, termeltek itt ki vasat, platinát, rezet… a bányák és a közeli gyárak azonban bezártak, a hátra maradt vegyi hulladékot pedig belemosta az eső a talajba, a vízbe…

Orosz kutatók nemrégiben olyan békákra bukkantak a környéken, amelyeknek testében nem termelődött pigment, ami a szövetek színéért felelős. Így az állatok, a legnagyobb megdöbbenésükre, szinte teljesen átlátszóak. Csak a csontvázuk látszik. Az azt borító szövetek, belső szervek, izmok és bőr, teljesen áttetszőek, mintha egyfajta zselé lenne… Hatvan ilyen mutáns példányt sikerült begyűjteniük tanulmányozás céljára…

És ezt észlelted már?  Kőember-szindróma - Amikor a saját testünk zár börtönbe

grenouilles-transparentes.jpg

Első hallásra hírlapi kacsának tűnhet a beszámoló, de a képek önmagukért beszélnek…

grenouilles-transparentes-2.jpg.jpg

Volt a békák közt más rendellenesség is, mint például plusz végtagok, vagy extra lábujjak és egyéb különös pigmentációs zavarok… 

Vladimir Vershinin a helyi Természettudományi Intézet kutatója biztosra veszi, hogy a környezetszennyezés okolható a mutációért…

35B8497800000578-0-image-a-6_1467033389429.jpg

A békák szeme teljesen fekete, és a belső szerveik jól láthatóak a hason keresztül, ahogyan a dobogó szívük is megfigyelhető!

A tudósok kísérleteket végeznek, hogy megpróbálják megállapítani a békák mutációjának pontos okát. Mert ha kiderül, hogy a vegyi szennyezés okolható érte, felmerül a kérdés, hogy az milyen hatással lehet a régióban élő emberekre.

Forrás: secretenergy.com/news