Egy vallási csoport azt állítja, hogy a 2017-es napfogyatkozás elhozza a világvégét. Már gőzerővel készülődnek a túlélésre, de hogy mi módon képzelik ezt, azt még ők sem tudják…

A konkrét dátum alapján már kevesebb, mint 1 év, ami hátravan, ugyanis 2017 augusztus 21-ére teszik az apokalipszist. Nathan Shepard kutató, állítólag 17 évet töltött azzal, hogy a próféciákat értelmezze és konkretizálja. Ennek alapján pedig az emberiség történetének legnagyobb katasztrófájára kell készülnünk. De legalábbis teljes Amerika pusztulására…

Más elképzelések szerint a 2017-es világvégét egy világháború, illetve akár egy hatalmas járvány fogja elhozni. Erről szólnak Nostradamus és a vak látnok, Baba Vanga jövendölései is. Az elméletek egy részében egyébként az a közös pont, hogy különböző számítások szerint erre az évre utalt egy korábbi prófécia Krisztus eljövetele kapcsán. Jézus eljövetelét azonban megelőzi egy 7 éven át tartó nyomorúság. Ez ugyan egyesek szerint szegről-végről meg is valósult, csakhogy az Antikrisztus uralkodása, a hitehagyás és Jézus második eljövetelét a jóslat szerint megelőző válság kapcsán máris megoszlanak a vélemények. – írja a ripost.hu.

Illusztráció: NASA

Csomagolásra, bunkerek építésére és konzervek felhalmozására azért minden bizonnyal nem igazán lesz szükség. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a világnak elméletben már többször is vége lett. Ott van mindjárt 2012, 2014, de akár a tavalyi, 2015-ös év is. És ahhoz képest azért lássuk be, egész tisztességesen túléltük e baljóslatúként beharangozott eseményeket.