Egy kis repülőgép pilótája 2017. július 8-án éppen megkezdte volna a leszállás Toluca-ban Mexikóban, amikor legnagyobb döbbenetére több furcsa tárgy is felbukkant a gépe közelében.

Az utóbbi időben egyre több különös légiforgalmi találkozásról számoltak be mexikói a pilóták, és többüknek még kitérő manővereket is tenniük kellett a szemtelenül közel szálló ismeretlen objektumok miatt. A mexikói pilóta volt annyira élelmes, hogy nem hagyatkozott egyszerűen a szemére, előkapta a mobilját és felvette az esetet… Bár nem teljesen világos, hogy ezek a tárgyak UFO-k vagy drónok, de igen nagy veszélynek teszik ki a pilótákat és gépeiket.

Mexikóban az utóbbi években egyébként is szokatlanul megnőtt az UFO-észlelések száma, főként a vulkanikusan aktív területeken. Az ufológösszeesküvés-elméletek kedvelői attól tartanak, hogy talán készül valami, amiről az embereknek is tudniuk kellene… Mások viszont csak legyintenek az egészre, mondván egyszerűen csak arról van szó, hogy túl sok az unatkozó fiatal, akik hamis videókkal próbálják meg felhívni magukra a figyelmet. Idejük és eszközük pedig a modern technikának köszönhetően szinte mindenkinek megvan hozzá…

És ezt észlelted már?  Egy repedés felfedte a titkos náci bázist az Antarktiszon?

ufo toluca mexico

Írd meg nekünk a véleményedet: Szerinted mi látható a felvételen? Madár, drón, UFO, vagy az egész csak egy ócska hamisítvány?