Szenzációs egyiptomi lelet bizonyíthatná, hogy egykoron tényleg éltek a földön óriásoknak nevezett hatalmas emberszerű lények, akikről még a Bibliában is említést tesznek…

A német Gregor Spörrinek még 1988-ban sikerült lefotóznia a hihetetlen, hatalmas méretű testrészt. A képen egy emberinek tűnő, mumifikálódott ujj látható, amit állítólag Egyiptomban talált egy sírrabló. Az öreg fosztogató fia 300 dollárért cserébe megengedte a fotósnak, hogy megörökítse, és lencsevégre kaphatta a röntgentfelvételt is, amit a kairói kórházban készítettek a hatvanas években a testrészről. Ezen még a hivatalos pecsét is látható volt…

Ebben még semmi különös nem lenne, de a levágott ujj legalább 38 centiméter hosszúságú. Ehhez viszont egykori tulajdonosának 5-6 méter magasra kellett nőnie.

„A fickó egy hosszúkás, dohos szagú csomagot vett elő. Teljesen elképedtem, amikor kigöngyölte, és megláttam a sötétbarna ereklyét. Egy papírpénzt tettem mellé és úgy fotóztam le, hogy legyen viszonyítási alap a méreteiről…”

finger.png

A sírrabló fiának állítása szerint a jókora ujjat még 1960-ban találta apja Kairótól 100 km-re észak-keletre. Azóta a család birtokában van, és egyfajta szerencsehozó talizmánként tisztelik. A fotós kérése ellenére sem volt hajlandó megválni a mumifikálódott ujjtól.

És ezt észlelted már?  Miért titkolják a régészek az elsüllyedt várost Kuba partjainál?

„A behajlítva kiszáradt testrészen apróbb szakadások, penész, és a csonkolás egykori nyoma is jól látszódott. Alighanem egy primitív bárddal csaphatták le a kézről. Meglepően könnyű volt, mintha papírból lett volna.”

A fotós, miután hazatért, beszélt néhány tudóssal, de keserűen tapasztalta, hogy a tudomány szolgái nem érdekeltek abban, hogy hasonló különös felfedezésekre fény derüljön, hiszen alapjaiban döntené meg az emberiség történetét, és magát a világról kialakított képünket. Egyszerűen nem illett bele egyetlen, a tudósok által felállított elméletbe sem.

Pedig  mítoszokban, az Odüsszeiában, de még magában a Bibliában is említést tesznek az óriási, emberszerű lényekről, amelyek az emberekkel egy időben éltek a Földön.

orias-napi-ufo.jpg

Ráadásul az utóbbi pár száz évben igen jelentős mennyiségű, nagyjából 1000 tárgyi lelet került elő csak Amerikában, az ősi óriásokhoz kapcsolódóan. Barlangrajzok, eszközök, csontok, és koponyák is… még egyes indián törzsek mítoszaiban is helyet kaptak… Azonban a tudósok, múzeulógusok mindent megtettek, hogy ezek a leletek egy hátsó szobában porosodjanak, vagy egészen véletlenül elvesszenek… volt, hogy célzottan el is pusztították egyes intézmények ilyen jellegű gyűjteményeit… Ilyesmivel vádolták pédául a nagy megbecsülésnek örvendő Smithsonian Intézetet is, amit az Egyesült Államok kormánya alapított…

És ezt észlelted már?  Megkövesedett lényt találtak a Marson

giant-human-finger-1.jpg

Spörri évekig annyiban hagyta a dolgot, de 2009-ben visszament, hogy újra szemügyre vehesse az ereklyét, és esetleg egy darabkát szerezzen belőle DNS-vizsgálat céljára. Addigra a sírrabló családja már máshová költözött. Így ez az egyetlen fotó maradt meg a hátborzongató leletről, na és a története, ami vagy igaz, vagy nem… Mindenesetre végül könyvet írt az esetből… És a német Bild is megírta 2012-ben az egész fantasztikus történetet…